Az adatközpontok manapság nagy üzletnek számítanak, így nem véletlen, hogy a tehetős cégek sorra építik őket, van azonban egy nem elhanyagolható probléma velük. A szükséges hardverek energiaigénye nem kicsi, egy nagyobb konstrukció akár megawattos tartományban is fogyaszthat, vagyis a szükséges áramellátás biztosítása kritikus tényező.
Hirdetés
A DatacenterDynamics riportja szerint a Microsoft nukleáris technológiáért felelős vezető programmenedzsert keres, aki elvileg a kis moduláris reaktorokért, illetve mikroreaktoros energiastratégia megvalósításáért lesz felelős.
A kis moduláris reaktorok nem számítanak ismeretlennek, SMR (Small Modular Reactor) néven talán már az olvasóink is hallhattak róluk. Ezek olyan új típusú, nagyjából 300 megawatt megtermelését lehetővé tevő reaktorok, amelyek a hagyományos reaktorokhoz viszonyítva jóval kisebb méretekkel, valamint alacsonyabb költségekkel rendelkeznek, így rendkívül rugalmasnak számítanak, ha jól megtervezhető energiaigényhez kell valamilyen módon igazodni. Ráadásul a kialakításuk miatt olyan helyre is megépíthetők, ahova hagyományos atomreaktor nem húzható fel. Ennél is továbbmennek a mikroreaktorok, amelyek pusztán 10 megawattnyi energiát tudnak biztosítani, viszont cserébe extrém jól menedzselhetők, mindössze egy nagyobb teherautónyi méretűek.
Az új reaktortípusokra építve olyan adatközpontok is létrehozhatók, amelyek már az energia megtermelését is megoldják helyileg, javítva a fenntarthatóságot. Ez láthatóan egy hosszabb távú projekt, de a jövő rendszereit figyelembe véve most kell elkezdeni a munkát, hogy mire megérkeznek a jóval gyorsabb platformok, addigra meglegyen a mögöttes technológia a működtetésükhöz szükséges energia szempontjából is.