Hirdetés

UHD támogatást ígér az új, MHL 3.0 szabvány

Hirdetés

Az MHL, vagyis Mobile High-Definition Link egy szabványos mobil multimédiás csatlakozó, ami akár 1080p felbontású kép mellett többcsatornás digitális hangot is képes átvinni tévék vagy AV-erősítők MHL-kompatibilis HDMI bemenetére, miközben a készülék töltése is megoldott. Az MHL konzorcium fejleszti, és elsősorban okostelefonokra, tabletekre találták ki, ahol fontos a kis csatlakozóméret és az adatátvitel mellett a töltés is.


[+]

A szervezet bejelentette, hogy befejezték az új verziószámú, 3.0 szabvány kifejlesztését. Az összes pontos részletre majd csak szeptember folyamán derül fény, de egyelőre úgy néz ki, hogy az USB-hez hasonlóan visszafelé kompatibilitás várható. Tehát az eddigi MHL csatlakozó és kábel működik majd a visszafelé kompatibilis HML 3.0 szabvánnyal, de az új, extra sebesség és funkciók minden bizonnyal csak a fizikailag új (kevesebb tűs) csatlakozóval fognak működni. Az viszont már biztos, hogy megnövelik az adatátviteli sebességet, ennek köszönhetően az Ultra High Definition felbontású videók is eljuttathatóak a személyi mobil  eszközökről a kompatibilis megjelenítőkre, igaz egyelőre be kell érni másodpercenként harminc képkockával. Emellett megoldották a 7.1 csatornás Dolby TrueHD és DTS-HD formátumú térhatású audio anyagok kezelését, a HDCP 2.2 titkosítási szabvány támogatását, és a csatlakoztatott termékek tíz wattos töltését is. Ezen kívül a konzorcium arról is beszámolt, hogy komoly erőfeszítéseket tettek az input lag lecsökkentése érdekében, ami elsősorban a játékos kedvű felhasználóknak okozhat örömet.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés