Megjelenési dátumot kapott a Men of War II

A korábbi halasztás után úgy tűnik, hogy szeptemberben végre megkapjuk a folytatást.

Hirdetés

A Best Way stratégiai játék sorozata anno 2004-ben indult (Akkor még Soldiers: Heroes of World War II) címmel, majd az évek során a Men of War szériával számos új játékot kaptak tőlük azok, akik kedvelik az ebben a korszakban játszódó RTS-eket. 2021. végén érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint jön a Men of War II, amely már tavaly megjelent volna, végül 2023-ra halasztották a premiert, azonban pontos dátumot egészen mostanáig nem kaptunk. Úgy tűnik azonban, hogy a várakozásnak vége és a készítők elárulták, hogy mikor érkezik a folytatás.

A kizárólag PC-re készülő Men of War II megjelenéséig kicsit még várnunk kell, a teljes kiadás ugyanis szeptember 20-án debütál.