Hirdetés

Kövesse élőben a Mars-szonda leszállását ma éjjel

Hatalmas érdeklődés kíséri a legújabb Mars-szonda, a Phoenix sorsát az egész világon; leginkább az elmúlt néhány napban, hiszen a Phoenix a tervek szerint (magyar idő szerint) hétfő hajnalban éri el úti célját. S hiába a rengeteg befektetett munka, az utazás jellegéből adódóan komoly a kockázat, a marsi viszonyoknak és egyéb, előre nem látható eseményeknek köszönhetően akár az is megtörténhet, hogy az irdatlan összegbe került szonda egyszerűen porrá ég a bolygó légkörében.

Hirdetés

Ez a hét perc lesz a legveszélyesebb szakasz („the seven minutes of terror”) a tavaly nyáron indított Phoenix 10 hónapig tartó, 680 millió kilométeres útján, mivel erre tökéletesen nem lehet felkészülni – ráadásul, mivel a rádiójelek 15 percig utaznak a Föld és a Mars között, az egész folyamatot automatizálni kellett, hiszen az azonnali földi beavatkozásra nincs mód.

A Phoenix a Mars északi sarkvidékén fog leszállni, közel a pólushoz, s ha minden jól megy, „ügyes kis eszközeivel” számtalan elemzést fog elvégezni, melyek eredményeit a Földre továbbítja (lásd az alábbi videót); emellett 1024x1024-es panorámaképeket is készít. Élettartama egyelőre meghatározhatatlan, hiszen először is túl kell élnie a leszállást (az eddig útnak indított szondák fele sajnos már ezen az akadályon elvérzett), lehetőleg nem szabad egy mély lukba esnie, s ha mindez sikerül, akkor is a körülményektől és a szerencsétől függ, hogy mennyi ideig marad üzemképes.

Mars

A leszállást a sokáig fennmaradók (illetve korán kelők) a NASA honlapján kvázi élőben is követhetik: a NASA TV a Phoenix landolásáról szóló adását magyar idő szerint fél egykor kezdi meg – hogy sikerrel járt-e a misszió, az legkorábban néhány perccel kettő előtt derülhet ki: ekkorra várják a szonda megerősítő jelzését, hogy épségben megérkezett.

(Frissítés, május 26.: A Phoenix sikeresen leszállt, további információk a NASA honlapján.)

Phoenix
Az első képek

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények