Hirdetés

Kritikus hiba miatt csúszik az Android 5.0 kiadása

A Google az év közepén mutatta be az Android L, vagy végső nevén Android 5.0-s operációs rendszert, amelynek hivatalos kiadása november elején startolt volna, azaz egészen pontosan tegnap. A gyártók ekkor adhatták volna ki az egyes eszközökhöz az Android 5.0-s frissítéseket, amelyek nagyrészt elkészültek, ÁM a rendszerben maradt egy apró, DE kritikus hiba, amI Wi-Fi használata mellett rendkívül gyenge üzemidőt okozott.

A hibát a Google a Nexus 5 felhasználók visszajelzéseiből vette észre, és az is kiderült, hogy túlzottan sok IRQ ébresztési esemény történik a háttérben. Ez gyakorlatilag nem okoz látható hibát a működés tekintetében, de drámaian megrövidíti a feltöltött akkumulátor által biztosított üzemidőt.

A Google már vizsgálja a problémát és dolgoznak a javításon. Ugyanakkor emiatt elnapolták az Android 5.0 hivatalos startját, amely az új adatok szerint november 12-én lesz esedékes. Ez az időpont azonban még változhat attól függően, hogy mennyire lesz nehéz javítani a hibát. Nyilván a legtöbb gyártópartner nem rajong azért az ötletért, hogy ilyen állapotban adják ki az operációs rendszert a kiválasztott termékeikhez, vagyis inkább érdemes megvárni a javítás elkészültét.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés