Ugyan a kínai IT-piac csak nemrég óta vált nyitottá a külföldi cégek felé, mégis, akik nem szeretnének lemaradni, azok már ott toporognak valahol a Nagy Fal alatt. Nem tesz másként a Microsoft sem: miután nemrég, alig egy hónapja, neves kínai PC-gyártók rábólintottak az MS XP-re, vélhetően komoly bevételekhez juthat a Redmondi szoftvergigant, és ez csak a kezdet.
A kezdet folytatása is igen ígéretes, ugyanis az MS a napokban tető alá hozta első kínai joint venture vállalkozását, a Zhongguancun Software-t, amelyet rajta kívül még a Beijing Centergate Technologies (CENTEK) és a Stone Group neve fémjelez. Bill Gates cége ugyan mindössze 19%-os részesedéssel bír, ám a tervezett nagy számú állami/egyéb megrendelések fényében mindez már picit mást ígér. Nevezetesen busás hasznot.
A kínai IT-ügyekért felelős minisztériumi szóvivő is bizakodó, hiszen országa szoftveripara csak profitálhat mindebből..
Kínai nyitás: a paradicsom kapui?
- Írta: keopsz
- Forrás: PROHARDVER!
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Az Abit is belépett az olcsó alaplapok piacára
ASUS után Abit, avagy Kína előnyei, mint azt már mi is tapasztalhattuk.
-
Kínában az Intel 845D + 533 MHz-es FSB a sláger!
Edzett olvasóink rögtön felhúzzák a szemöldökük, hiszen ilyen chipset (hivatalosan) nem is létezik!
-
Terjeszkedik a SiS
Mint minden IT cég napjainkban, a SiS is szemet vetett Kínára. Új irodát nyitnak Beijingben.
-
Az ASUS nekimegy az ECS-nek
Ügyesen politizált az ASUS az elmúlt évben, és úgy tűnik, most beérik a gyümölcs.

Aktív témák
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Megmondták, hogy miért nem kapkodunk új okostelefon után
- Gyúrósok ide!
- Sütés, főzés és konyhai praktikák
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Kés topik
- Azonnali informatikai kérdések órája
- További aktív témák...