Hirdetés

Meghalt John McCarthy, a mesterséges intelligencia úttörője

Vasárnap 84 éves korában elhunyt John McCarthy, a számítástechnika és a mesterségesintelligencia-kutatás egyik úttörője – jelentette be a Twitteren egykori munkáltatója, a Stanford Egyetem. Eredményeit számos díjjal, többek között 1971-ben Turing-díjjal, 1991-ben pedig elnöki plakettel ismerték el.

Hirdetés

Wikipedia szócikke szerint az ír és litván bevándorlók gyermekeként 1927-ben Bostonban született McCarthy matematika szakon diplomázott a Kaliforniai Műszaki Egyetemen, majd 1951-ben a Princetonon PhD-fokozatot szerzett. Ezt követően egészen nyugdíjba vonulásáig, 2000-ig egyetemi oktatóként, kutatóként dolgozott.

John McCarthy (Forrás: Wikipedia)
John McCarthy 2006-ban (Forrás: Wikipedia)

Neki köszönhetjük a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) kifejezést, melyet 1955-ben egy kutatási pályázatban használt először „intelligens gépek készítésének tervezését és tudományát” értve a terminus alatt. „Meglehet, hogy a mai számítógépek sebessége és memóriakapacitása elégtelen az emberi agy fejlett funkciói többségének szimulálására, ám a legnagyobb akadály nem a gép kapacitásának hiánya, hanem az, hogy nem tudunk a rendelkezésre álló erőforrásokat maximálisan kihasználó programokat írni” – írta a tervezetben.

McCarthy 1958 és 1960 között a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) alkotta meg a LISP programnyelvet, mely az első funkcionális nyelv volt az informatika történetében, és egyben a Fortran után a második magas szintű programnyelv. Eredetileg rekurzív függvények absztrakt ábrázolására készült, de később az MI-kutatás preferált programozási nyelvévé vált, módosított változatai a mai napig használatosak.

Számos egyéb eljárás, felfedezés köthető a nevéhez, többek között az automatikus memóriakezelés egyik megvalósítása, a szemétgyűjtés (garbage collection). Kulcsszerepe volt az időosztásos számítógépek megalkotásában is: az első ilyen rendszert 1957-ben az általa vezetett csoport hozta létre egy IBM 704 átalakításával. A 1960-as évek elején azt jósolta, hogy az időosztás lehetővé fogja tenni a számítási kapacitás, sőt akár egyes alkalmazások közműként való értékesítését – ez a vízió az új évezredben a SaaS- és cloudmegoldásokban vált valóra.

1962-től 2000-ig a Stanfordon mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozott az általa alapított labor vezetőjeként. Később maga is elismerte, hogy kezdetben túlzottan optimistán látta a terület jövőjét – többek között úgy vélte, hogy a számítógépek már az 1970-es években le fogják győzni az embert sakkban, ami csak évtizedekkel később történt meg –, de élete végéig rendületlenül hitt abban, hogy megalkotható az intelligens gép.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

  • Idegen nyelv helyett programozási nyelvet?

    Egy egyesült államokbeli iskolában engedélyezték, hogy a spanyolból bukdácsoló diák Javát tanulhasson inkább.

  • 1927. augusztus 9.

    Egy New York-i zsidó család gyermekeként megszületett Marvin Minsky, az MIT mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozó AI-laborjának egyik alapítója. Az 1969-ben Turing-díjat kapott, kivételesen széles látókörű, kiemelkedő tudományos munkásságot felmutató kutató az 1950-es évektől kezdve roppant sok muníciót adott a számítástechnika AI-fejlesztéseinek.

  • 1927. szeptember 4.

    Az Egyesült Államokban, Bostonban megszületett a korai informatika egyik fontos alakja, John McCarthy. A számítástechnika fejlődéséhez számtalan eredménnyel hozzájáruló tudós legfontosabb munkája az MIT-n végzett kutatásai során az LISP programozási nyelv kidolgozása volt 1958-ban, melynek eredményeit 1960-ban közölte.

Előzmények