Itt a színes kijelzős iPod

Tegnap bemutatkozott az Apple fotók nézegetésére is alkalmas iPod Photo médialejátszója. A hordozható készülék abban különbözik igen sikeres elődjétől, hogy kijelzője színes, 65 536 színnel boldogul. Emellett a fotós iPod tévére is köthető, a képeket annak képernyőjén is meg tudja jeleníteni. Az új modell 40 vagy 60 GB kapacitású merevlemezzel kerül forgalomba, ára 499, illetve 599 dollár.


Balra az iPod Photo, jobbra a U2-s modell háta

Az Apple kiadott egy U2-rajongóknak szánt egyedi szériát is hagyományos lejátszójából, mely – eltérően a szokványos iPodoktól – fekete színű előlapot és piros kezelőgombot kapott, hátoldalára pedig a népszerű zenekar tagjainak aláírását nyomják. A különleges darab 20 GB-os merevlemezen tárolja az adatokat, és 50 dollárral kerül többe, mint az azonos specifikációkkal rendelkező mezei iPod (amely 299 dollárért vásárolható meg). Ezt a prémiumot azonban jóváírja a cég az iTunes zeneboltban megvásárolható The Complete U2 című gyűjtemény 149 dolláros árából – legalábbis az Egyesült Államokban, és azoknak, akik megveszik az albumot.

A vállalat azt is elmondta: tudatosan hagytát ki a videolejátszást az iPod Photo képességei közül. Érvelésük szerint az élvezhető mozgókép-megjelenítéshez nagyobb kijelzőre lett volna szükség, ám nem akarták jelentősen növelni a készülék méretét.

Az Apple arról is beszámolt, hogy az iTunes tegnap óta újabb európai országokban – Ausztriában, Belgiumban, Finnországban, Görögországban, Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban – érhető el, és a vállalat a jövő hónapban megnyitja kanadai internetes zeneboltját is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés