Hirdetés

Kvázi törölte a Falcon Shores projektet az Intel

A vállalat nem dobja majd piacra a fejlesztést, ami szinte reménytelenül naggyá teszi a cég lemaradását az AI gyorsítók piacán.

Még az előző év októberének elején derült ki, hogy túléli majd az Intel átszervezését a Falcon Shores projekt, ami annak fényében rendkívül kedvező hír volt, hogy korábban maga Pat Gelsinger, a cég vezetője ismerte el, hogy a fejlesztés egyelőre nem lesz képes felvenni a versenyt a konkurensekkel. A szóban forgó dizájnnak ugyanakkor még az eredeti tervekhez viszonyított, kvázi butított formában is hatalmas jelentősége lenne, hiszen ezzel helyezné fel magát az Intel az AI gyorsítók térképére.

Hirdetés

Most azonban kiderült, hogy a vállalat semmilyen formában nem dobja majd piacra a Falcon Shores kódnevű fejlesztést, helyette csak belsőleg használják majd, amolyan tesztprocesszorként, hogy felkészítsék az utódnak szánt, Jaguar Shores szoftveres hátterét.

A döntés nagyon nehezen érthető, hiszen jelenleg az Intel nem rendelkezik semmilyen versenyképes dizájnnal az AI gyorsítók piacán. A Gaudi 3 ugyan létezik, de utolsó mohikánként szinte lehetetlen eladnia magát. Egyszerűen a célzott szegmens nem igazán szokott olyan irányba fektetni, amiről tudja, hogy nem lesz folytatása.

Bár nem tudni, hogy mi van konkrétan a háttérben, de a Falcon Shores még éppen az utolsó utáni pillanatban érkezett volna, hogy az Intel valami hosszabb távon is értékelhető dizájnnal szálljon be a célzott területre. Nem lett volna fontos a versenyképesség, de kritikus szempont lenne megmutatni magukat, hogy megérkeztek. Így viszont ez sem lesz meg. A Jaguar Shores ugyan még elkészülhet, de leghamarabb az évtized vége felé, ami egyszerűen túl késő. Addigra legalább négy vállalat szilárdítja meg magát az AI gyorsítók piacán, és ez a négy érintett már most jobb alternatívákat kínál az Intelnél, így annyira jelentős hátrányból száll be a Santa Clara-i óriáscég, hogy a lemaradás szinte behozhatatlanná válik.

A fenti bejelentéssel a cég jövőképe is átalakult, mivel a Falcon Shores volt az egyetlen projekt, amely kritikus, jól láthatóan masszívan növekvő piacot célzott volna. Nem véletlen, hogy az Intel igyekezett mindig megerősíteni a befektetők felé, hogy a fejlesztés jól halad, és a projekt biztonságban el fog készülni. Azzal, hogy ezt már nem tudják kommunikálni, erősödhetnek azok az álláspontok, hogy az Intelnek drasztikus átalakításra van szüksége, ráadásul minél hamarabb. Elvégre hosszabb távon kell berendezkedni arra, hogy a bérgyártásért felelős részleg masszív veszteségeit nem igazán fogja majd kompenzálni egy-egy, erősen növekvő piacot célzó dizájn.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés