Még augusztus elején nyílt levélben vázolta fel az Intel jövőjét, Pat Gelsinger, a cég elnök-vezérigazgatója, aki nemrég egy újabb levelet is írt elsődlegesen az alkalmazottaknak, de közvetve amúgy az egész világnak.
Az kétségtelen tény, hogy az Intelnek változásra van szüksége, hiszen a jelenlegi stratégiájuk nem működik, egyszerűen még ezelőtt felélnék a tartalékokat, hogy megvalósulhatnának a bérgyártásra vonatkozó álmok. Azzal is mindenki tisztában lehetett, hogy az átszervezés áldozatokkal jár majd, és ezek nagyjából korvonalazódnak is, ráadásul a bejelentett módosítások nagyrészt tetszenek a befektetőknek. Sőt, logikusan átgondolva pont olyan jellegű lépések, amilyenekre szükség van.
A helyzet pikantériája, hogy a követhetetlenül sok változás mellett gyakorlatilag mindenki füle mellett elment egy megjegyzés, amelyet Pat Gelsinger a Deutsche Bank elemzői konferenciáján mondott. Gyakorlatilag a vállalat lemondott az AI-piac legzsírosabb szeletének számító tréningről. Helyette a gépi tanulás következtetés szakaszára fókuszálnak, amit a vállalat vezetője azzal magyaráz, hogy ez az a terület, ahol az Intel erősségei jelentősebbek, és ahol fontos még a CPU szerepe.
Pat Gelsinger azt is megjegyezte, hogy a tréning területén az NVIDIA, az Amazon Web Services (Trainium és Inferentia), a Google Cloud TPU és az AMD van versenyben. Az Intel csak utánuk jön, ami nem teszi könnyűvé, hogy innen bármit is elérjenek. Főleg úgy, hogy ütőképes hardverük sincs hozzá. A cég vezetője konkrétan kiemelte, hogy a riválisaik olyan messze vannak elől, hogy rövid időn belül nem lehet velük versenyezni a csúcskategóriás tréning területén. A vállalat egyetlen komolyan vehető tréning megoldása a Gaudi 3, ami távolról sem egy rossz megoldás, de mivel előre be van jelentve, hogy a termékcsalád ezzel a dizájnnal véget is ér, nem sokan érdeklődnek egy házon belül kihalásra ítélt irány után.
Jelen pillanatban a legnagyobb kérdés, hogy mi lesz az idei év közepén még kritikus gyorsítóprojektnek számító, gépi tanulás tréning szakaszára tervezett Falcon Shores sorsa. Azt már korábban ecsetelte a cég, hogy a fejlesztés nem XPU-ként, hanem hagyományosabb GPU-ként készül el. Ezzel önmagában nincs semmi baj, bár a rivális megoldásokhoz viszonyítva hátrányosnak mondható, de nem vállalhatatlanul nagy gond. Viszont a Pat Gelsinger által meghatározott, új célokhoz szabott iránnyal már nem kifejezetten kompatibilis a Falcon Shores, így ha további kiigazításra lenne szükség a költségeket tekintve, akkor az egyik olyan fejlesztésnek számítana, amire lesújthat a kasza. Elvégre olyan területre érkezne, amiről a cég vezetője, a túlságosan erős alternatívák miatt gyakorlatilag lemondott.
Az olvasókban még felmerülhet, hogy ezek után elkészülhetnek-e a dedikált GPU-k piacára tervezett, már beharangozott dizájnok, hiszen ezekről jellemzően nincs szó a nyilatkozatokban. Nos, maga az architektúra fejlesztése biztosan megmarad, hiszen ez szükséges az IGP-khez. A hírekből pedig a dedikált GPU-k azért hiányoznak, mert elképesztően kicsi tételként jellennek meg a kliensüzletágon belül. Ilyen szempontból a legkevésbé érdekli a befektetőket, hogy maradnak-e vagy sem. Ami a maradásuk mellett szól, hogy az architektúrát mindenképpen ki kell fejleszteni, aztán arra már nem vállalhatatlanul drága egy vagy két extra lapkát tervezni. Főleg úgy nem, hogy a készülő termékek csomagban is eladhatók a processzorokkal, és ez azért is lenne fontos az Intelnek, mert idén az AMD is elkezdte csomagban kínálni a Ryzeneket és Radeonokat az OEM-ek felé. Az új generációs dedikált GPU-kkal ez az Intel számára is teljesen járható út, gyakorlatilag a processzorok eladása önmagában biztosítaná a Battlemage sorozatú GPU-k értékesítését.