Ingyenesen is elérhető a PhysX fejlesztőcsomagja

A fizikai gyorsítókártyájáról elhíresült Ageia mind kellemetlenebb helyzetben van, hiszen fizikai modelljének támogatása jócskán elmarad a Havokkal szemben, a szilíciumba öntött PPU létjogosultságát pedig a kurrens hardverfejlesztési irányok kérdőjelezik meg. Az NVIDIA és az AMD az akár fizikai modellezésre is kapható, egységesített architektúrájú chipek felé halad, de láttunk már olyan demót is, melyben egy négymagos processzor szabad kapacitásait fogták be fizika számolására – ráadásul mindezt a Havok API-jára támaszkodva.

Nem meglepő ezek tükrében, hogy a kis cég úgy próbálja maga mellé állítani a fejlesztőket, hogy ingyenessé tette PhysX fejlesztőcsomagját (SDK). A bináris állományokat minden magánszemély és stúdió felhasználhatja kereskedelmi céllal is, csupán fel kell tüntetnie a szoftver telepítőjében az Ageia licencfeltételeit. Azoknak a fejlesztőknek, akik számára nem elégségesek a PhysX SDK és a lefordított könyvtárak kínálta lehetőségek, illetve magasabb szintű támogatást igényelnek, továbbra is testre szabott szerződést kell kötniük az Ageiával, és természetesen fizetniük is kell.

A fejlesztők mellett a vásárlókat is igyekszik megszólítani az Ageia; néhány nagy amerikai online áruházban a PhysX kártyákat ideiglenesen egy több mint 100 dollár értékű ingyenes szoftvercsomaggal kínálták. A City of Villains, Bet on Soldier: Blood of Sahara és a Ghost Recon Advanced Warfighter teljes változatai mellé járt még a CellFactor: Combat Training demója is. Kérdéses, hogy hosszabb távon milyen eredményt ér el az Ageia, a helyzete azonban nem rózsás – a Dell például, mely XPS csúcsrendszerei esetében legalább akkora hangsúlyt fektet a teljesítményre, mint a játékosok mértéktelen költekezési hajlandóságára, épp nemrég emelte ki a PPU-t az opcionális alkatrészek sorából.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Ageia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés