Hirdetés

IHM programok – roma esélyek

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2003-2004-ben több mint 450 millió forintot fordított különböző roma programok támogatására. A tárca célja olyan projektek támogatása volt, amelyek segítik a romákat az informatikai ismeretek elsajátításában, s amelyek hozzájárulnak az információs szakadék áthidalásához.

Hirdetés

Az IHM kiemelten fontosnak tartja, hogy a kisebbségi önkormányzatok részére munkájuk megkönnyítése érdekében számítógépeket biztosítson, mivel ez lehetővé teszi az informatikai eszközök használatának gyors elsajátítását a nemzeti és etnikai kisebbségek körében. A társadalmi igény nagyságát jól jelzi, hogy a kisebbségi önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése elnevezésű program kiírására 1083 pályázat érkezett be. A pályázatok révén 2003-ban és idén 1005 kisebbségi önkormányzat jutott számítógéphez, melyek közül 488 cigány kisebbségi önkormányzat volt.

2004. szeptember 16-án „Esély és informatika” címmel szakmai konferenciát rendeztek az IHM közreműködésével, ahol a "Romák az információs társadalomban" szekcióban napirendre kerültek az IHM roma programjai (előadó: Zámbó Gyula, IHM) és a Digitális Középiskola témája (előadó: dr. Balla László, Innocenter Kht.).

A minisztérium 2003 szeptemberében Északkelet-Magyarországon indította el a Roma online középiskolai program pilot projektjét 213 hallgatóval. A programra első lépcsőben roma kisebbségi önkormányzatok képviselői jelentkezhettek az érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A képzés a hagyományos levelező gimnáziumi képzést egészíti ki és teszi hatékonyabbá az informatika és az eLearning eszközeivel. A programba jelentkezők online oktatási módszer segítségével végezhetik el a középiskolát, valamint a számítógép kezelésével kapcsolatos szakvizsgát tehetnek.

A roma kultúra digitális megőrzését és az interneten való elérhetőségét is szolgálta az IHM tavaly meghirdetett „24. óra – Kulturális kincseink digitalizálása” című pályázata. A jelentkezők közül négy nyertes pályázat valósított meg a roma kultúra megőrzésével kapcsolatos feladatot.

Informatikai eszközök vásárlásának támogatásával segítették a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkáját is. Az iroda vállalta, hogy esettanulmányokból álló jelentős adatbázisát a Nemzeti Digitális Adattár adatbázisához kapcsolja, így az egységes keresési rendszerben hatékonyabban és egyszerűbben férhetnek majd hozzá az érdeklődők. Az adatbázis ilyen módon felhasználhatóvá válik a középiskolai oktatásban a kisebbségi jogok megismertetésében.

Fontos része volt a programnak az eMagyarország Táborsorozat, amelyen idén mintegy 180 roma középiskolás térítésmentesen vehetett részt. A romák munkaerőpiaci integrációjának elősegítését célozza, hogy minél több roma származású informatikus, számítástechnikai szakember legyen, ennek érdekében támogatást kapott a Gandhi Gimnázium, az ország első roma középiskolája informatikai struktúrájának korszerűsítésére.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények