Hirdetés

Így halássza el az NVIDIA AI-chipes vevőit a Huawei

A kínai Baidu már komoly megrendeléseket adott le a Huawei felé, így a jelek szerint lesz Kínában alternatívája az NVIDIA AI-chipeknek.

Az amerikai szankcióknak sok hatása volt már Kínára és a helyi cégekre, arra azonban vélhetően kevesen számítottak, hogy az AI-chipek korlátozása oda vezet majd, hogy a Huawei rövid időn belül az NVIDIA vállalható alternatívája lesz az AI-chipek piacán.

Hirdetés

A jelentések szerint márpedig ez történik, és a Baidu, Kína egyik legnagyobb tech cége és vezető AI-cége már augusztusban leadta a rendeléseket a Huawei-nek.

Állítólag 1600 Huawei 910B Ascend AI-chipet rendeltek, ez az NVIDIA A100 alternatívája. Októberre nagyjából 1000 chipet szállított le a Huawei, az üzlet 62 millió dollár értékű lehet.

Bár a rendelés aprónak számít az NVIDIA-nál megszokottakhoz képest, a nevük elhallgatását kérő források szerint azért jelentős a dolog, mert más cégek is sorra cserélhetik majd le az NVIDIA-t.

Bár a Huawei Ascend chipek messze elmaradnak az NVIDIA megoldásaitól teljesítményben, a jelentések szerint a legfejlettebb kínai alternatívák. A Baidu maga egyébként Kunlun AI-chipeket is fejlesztett, de alapvetően az A100-ra építi az LLM-ek tréningjét. Az amerikai korlátozások miatt viszont az A100 és a H100 után az A800 és a H800 eladása is tiltott Kína irányába.

Elemzők szerint a korlátozások jó lehetőséget jelentenek a Huawei számára, amely a mobilos meglepetés után AI-fronton is léphet egy nagyot, a szankciók ellenére is.

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement

Azóta történt

Előzmények

  • Robbant az AI-csúcs: elárulta Elon Musk, mi lesz a mesterséges intelligenciával

    Musk szerint független bírót állítanak az AI fölé az AI-csúcstalálkozón (AI Safety Summit), amelyen Kína ígéretet tett, hogy együtt dolgozik az EU-val és az USA-val. Az USA azonnali lépésekre szólított fel, AI-biztonsági intézetet indít, míg a britek szuperszámítógépekkel felügyelnék az AI-t. Megvan a két következő AI-csúcs házigazdája, és közbeszól az ENSZ is. Megszületett a Bletchley-deklaráció.

  • Az AMD és az Intel szerint az AI PC mindent felforgat

    Egyre inkább talpra áll a PC-s szektor, fordulópont következik: az AMD és az Intel szerint az AI PC mindent felforgat.

  • Bevonja a chatbotokat a chiptervezésbe az NVIDIA, AI-csúcsra megy Musk

    Míg az NVIDIA AI és chatbotok segítségével tenné hatékonyabbá a chiptervzetést, addig a brit AI-csúcsra Kína és Elon Musk is ellátogat. Joe Biden elnöki rendelettel lép fel az AI-kockázatok ellen.

  • Sok a Huawei-meglepetés, de az USA szerint nem tudnak fejlett mobilt gyártani

    A jelentések szerint olyan alkatrészek vannak a Huawei Mate 60 Pro mobilban, amelyeknek nem szabadna. Eközben visszatérhet a gyártó az 5G-s piacra, szintén úgy, hogy ez elvileg nem lenne lehetséges. Más meglepetéseket is okozott a Huawei azonban, amelyet sorra tiltanak ki az európai 5G-s hálózatokból, az USA szerint viszont nincs bizonyíték rá, hogy a cég fejlett mobilokat tudna gyártani.