Hirdetés

A Google teljes győzelmet aratott az Oracle fölött

A Google kontra Oracle per utolsó fázisában az amerikai szövetségi bíróság tegnap kimondta, hogy a Google által az Android fejlesztése során felhasznált Java alkalmazásprogramozási felületet (API) nem védi szerzői jog – ezzel le is zárult az április 16-án kezdődött, több részből álló eljárás. Az Oracle természetesen nem elégedett a döntéssel, és azonnal közölték, hogy fellebbezni fognak.

Hirdetés

Oracle v. Google: Denial of Oracle's JMOL on Patents

A bíró, William Alsup indoklásában kissé homályosan fogalmazva közölte, hogy a szerző jogi mentesség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Java API-t mindenki ingyenesen, licencfeltételek nélkül felhasználhatja, hogy az API elemeit (struktúrákat, sorrendeket stb.) szabad lenne ellopni. A konkrét ügyben viszont azt állapította meg a bíróság, hogy az amerikai szerzői jogi törvény szerint a Google az Android fejlesztésénél az adott elemeket szabadon és ingyenesen használhatta fel. Az alapelv ugyanis az, hogy az API módszereket, technikákat tartalmaz, és ezekre nem vonatkozik a szerzői jog. A határozat szerint a Google összesen kilenc sort másolt le a Javából, ám a fejlesztés a sajátjuk, és egy, a szabványon és a szerzői jog által nem védett API-n alapuló önálló megoldással álltak elő, így az Oracle nem követelhet tőlük licencdíjat.

Ezzel a per csaknem teljes Google-győzelemmel zárult, mivel az Oracle-nek csak két szabadalomsértést sikerült bizonyítania, ám a korábban hangosan követelt milliárdos kártérítés helyett maximum 150 ezer dollárt kaphatnak.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt