Hirdetés

Nyolcmillió játékos jelszava került ki a netre

Az adatvédelmi incidensekkel foglalkozó szolgáltatást, a PwnedList figyelmeztette arra a felhasználókat, hogy egy korábbi hackelés következtében illetéktelenek kezébe jutott személyes adatok kerültek nyilvánosságra.

Hirdetés

A Gamigo nevű játékszolgáltatás rendszerét négy hónappal ezelőtt törték fel, erről az üzemeltetők értesítették is a játékosokat, sőt, nem is bízták rájuk az óvintézkedéseket: a régi jelszavakkal nem engedtek be senkit. Ám a megszerzett információkról eddig nem sokat lehetett tudni. A PwnedList viszont felfedezte, hogy az ellopott adatok egy része, több mint 8 millió felhasználónév, e-mailcím, illetve titkosított jelszó(hash) a hónap elején megjelent egy jelszótörő netes fórumon, és a fél gigabájtnyi információ egészen a múlt hét végéig ott is maradt.

A PwnedList alapítója, Steve Thomas az eltávolítás előtt egy megerősítő vizsgálat céljára még letöltötte az adatbázist, s egy nyilatkozatában azt mondta, hogy ez a legnagyobb mértékű adatszivárgás, amit valaha tapasztalt. Ahogy írtuk, a Gamigón nincs veszély, ám ha valaki a régi jelszavát máshol is használta, erősen ajánlott volt ott is megváltoztatni. Ezt talán nem mindenki tette meg, ezért a PwnedList lehetőséget ad arra, hogy a felhasználó leellenőrizhesse, hogy az ő adatai szerepelnek-e az ellopottak között. Az nem tudni, hogy a jelszótörők sikerrel jártak-e, egy fórumbejegyzés arra utal, hogy bizonyos mértékig igen, így ajánlatos kompromittálódottnak tekinteni az összes jelszót.

A PwnedList elemzése szerint az adathalmazban körülbelül 3 millió amerikai volt (Hotmail, Gmail, illetve Yahoo! postafiókokkal), 2,4 millió német, illetve 1,3 millió francia fiókot találtak. A címek között több tucat vállalati is szerepelt (például IBM, Allianz, Siemens, Deutsche Bank, ExxonMobil).

A Gamigo egyébként egy ingyenes játékoldal, mely a német Axel Springer tulajdonában van.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények