Frostpunk 2 - Megjelenési dátumot kaptak a konzolos kiadások

Ha minden a tervek szerint alakul, szeptember közepén megkapjuk a játékot PlayStationre és Xbox-ra.

Hirdetés

A 11bit Studios 2018-ban hozta el nekünk a Frostpunk című játékot, amely egy új jégkorszakban játszódó, túlélő-városépítős stratégia alkotás lett. A fagyos hangulatú program folytatása tavaly szeptember 20-án debütált, a Frostpunk 2 azonban csak egyelőre PC-n érhető el. (A tesztünk ide kattintva olvasható) A fejlesztők már tavaly beszéltek az idei terveikről, a legutóbbi hírek arról szóltak hogy a nyár folyamán befutnak a konzolos verziók is. A napokban kicsit pontosított ezen a csapat és kiderült, hogy ősz elején kapjuk meg a PlayStation és Xbox kiadások.

Aki PlayStation 5-re vagy Xbox Series X/S-re várja a Frostpunk 2-t, annak kicsit még türelmesnek kell lennie, az új kiadások szeptember 18-tól lesznek elérhetőek.

Előzmények

  • Frostpunk 2 teszt

    A kihalás szélére szoruló emberiség megmentése után a Frostpunk folytatásában a Föld utolsó városának a felvirágoztatása, valamint a felmerülő társadalmi összetűzések megoldása lesz a feladatunk.