Az E3-on hivatalosan is leleplezett Forza 3-ból szép lassan csepegtetik a képeket. Ezúttal kettővel gazdagodtunk, és sajnos semmi többel. A Turn 10 játéka október végén érkezik, addig pedig úgy néz ki be kell érnünk az ilyen rövid időközönként érkező kevés látnivalóval és információval. A játékról a kapcsolódó anyagok között találtok több információt és képet.
Forza 3 - képpár
Azóta történt
-
Forza 3 - a szokásos
Igen, lassan szokásosnak tekinthetjük a pár Forza 3 kép megjelenését. Ezúttal négyet tudunk mutatni.
-
Forza 3 - videó
Még mindig jönnek videók az E3-ról, most a Forza került terítékre a Gametrailers-nek köszönhetően.
-
Forza 3 - szépségek
Nincsen nap Forza nélkül, de a szokásos képek mellé most egy videót is társítottunk.
-
Forza 3 Le Mans-ban
Ezúttal egy több mint nyolc perces videón nézhetjük meg a Turn 10 kiruccanását, amit Le Mans-ban ejtettek meg.
Előzmények
-
Forza 3 - Képeken a szexi kocsik
Újabb képek látták meg napvilágot az érkező alkotásról.
-
Forza 3 - Videón a Le Mans-i verseny
Megjelent egy gameplay videó a nemrég bejelentett Forza 3-as Le Mans-i pályáról.
-
Forza 3 és a Polyphony Digital
Érdekes bejegyzést lehet olvasni a Forza 3 fejlesztői oldalán. Forza és Polyphony Digital egy mondatban?
-
Forza Motorsport 3 - képeken a gyönyörűség
Az idei E3-om alkalmával minden autóverseny rajongó elégedett lehet, hiszen majd minden platformra mutattak valamit, most a Forza 3-ról nézhetünk meg jó pár képet.

- Villanyszerelés
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen HASZNÁLT notebookot vegyek?
- Xbox tulajok OFF topicja
- LEGO klub
- Egérpad topik
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- További aktív témák...