Múlt heti strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) határozatban állt ki az internetes szólásszabadság mellett, és egyben elítélte azokat az országokat, melyek központilag korlátozzák állampolgáraik szabad véleménynyilvánítási jogát a világhálón. A honatyák egyetértettek azzal a nyilatkozattal, amelyet az ENSZ tavaly novemberben Tuniszban tartott Információs Társadalom Csúcstalálkozóján fogadtak el, és amely a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok általánossá válásának egyik eszközét látja az információtechnológiában.
Az EP álláspontja szerint ma az internet a szólásszabadságért vívott harc egyik fő színtere. Nem véletlen – áll a határozatban –, hogy számos nem demokratikus államban megpróbálják ezt a csatornát állami ellenőrzés alá vonni. A képviselők Kínát, Fehéroroszországot, Mianmart, Kubát, Iránt, Líbiát, a Maldív-szigeteket, Nepált, Észak-Koreát, Szaúd-Arábiát, Szíriát, Tunéziát, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt és Vietnamot emelték ki, külön felhívva a figyelmet arra, hogy számos másként gondolkodót börtönöztek be online aktivitásuk miatt – főként Kínában.
A határozat nem mulasztotta el megemlíteni azt sem, hogy az internetcenzúra és a megfigyelőrendszerek kiépítéséhez gyakran nyugati nagyvállalatok – itt a Cisco, a Telecom Italia és a Wanadoo nevét említik – szállítják az eszközöket. A honatyák külön kiemelték az amerikai internetes óriáscégeket, amelyek a kínai piaci belépőért cserébe meghajoltak Peking diktátumai előtt, és cenzúrázzák oldalaikat vagy más módon segítik az elnyomást.
A határozat felhívja az Európai Bizottságot és a Tanácsot arra, hogy járjon közbe a véleményük hangoztatása miatt börtönbe zárt újságírók és polgárok szabadon bocsátása érdekében az illetékes kormányoknál, szabályozza a vállalatok szerepvállalását a nem demokratikus országokban, és segélyprogramjain keresztül támogassa az akadálytalan internet-hozzáférést az EU-n kívüli országokban is.
Európa kiáll a szabad internet mellett
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Osztják az internetes multikat
Az Amnesty International keményen támadja a Pekinggel együttműködő informatikai óriásvállalatokat.
-
Élet a nagy tűzfal mögött
Arról, hogy maguk a kínaiak miként viszonyulnak a betelepülő internetes multikhoz és a világháló cenzúrájához, alig esik szó.
-
Cenzúrázott internet Európában?
Az Európai Unió vezetői a terrorizmus elleni harcban kiemelt helyen kezelik az internetes szerveződés és propaganda megakadályozását.
-
A kínai internet még mindig a hatalom szorításában fulladozik
Kínában egy online magazin betiltása mutatja, hogy továbbra is aktív az internetes cenzúra.
Előzmények
-
Le a szólásszabadsággal!
Nem Kína az egyetlen fekete bárány, Kazahsztán is szigorúbb kontrollt vezet be az internetes újságok szabályozására.
-
Kampány a szabad internetért
Az Amnesty International jubileumi akciója az internetes elnyomásra hívja fel a figyelmet.
-
A pornó miatt tíz évet késik a 3G
Majd ha jók lesztek, vásárolhattok menő mobiltelefonokat – így bünteti országa népét a kambodzsai kormányfő.
-
Lefekszenek Pekingnek az internetvállalatok
Nyomás alatt a Google, a Yahoo és a Microsoft. Szólásszabadság és információhoz való jog, vagy profit – ez itt a kérdés.

- Azonnali informatikai kérdések órája
- Autós topik
- Bittorrent topik
- Gurulunk, WAZE?!
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- GAI: Poor Volta...
- További aktív témák...