Nem elég, hogy tucatnyi munkatárs hagyta ott az elmúlt hónapokban a világ egyik legnagyobb memóriagyártó cégét és egyre nőnek a veszteségei, most ráadásként még az Európai Bizottság is be akar keményíteni.
A Financial Times értesülései szerint az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy rövid időn belül 33 százalékos büntetővámot ró ki a Hynix Semiconductor európai kontinensen forgalmazott termékeire, azaz a Hynix-memóriákra. Az EB szerint a szigorítás legfőbb oka a dél-koreai kormány által a cégnek nyújtott illegális támogatás, amely könnyen "eltorzíthatja" a versenyhelyzetet. Az eljárást a konkurens Infineon kezdeményezte nyolc hónappal ezelőtt, amikor még az a veszély is fenyegetett, hogy az amerikai Micron vállalat megveheti a Hynixet, így monopolhelyzet alakulhat ki a memória-piacon. Az üzlet, főleg a koreai állam és bankok által nyújtott rendkívüli kedvezmények miatt meghiúsult. Az Európai Unió április közepén dönt a büntetővámok ügyében.
A Hynix a világ negyedik legnagyobb memóriagyártója. Ellenlépésként a cég azt tervezi, hogy beszünteti az Európába irányuló memóriaeladásokat, mivel azok nem lesznek többé kifizetődőek. Miután mindössze 15%-át adják el a Hynix RAM-oknak az öreg kontinensen, így nem érnék akkora veszteségek a céget. Maximum fokoznák az Egyesült Államokba irányuló eladásokat, ott van még pluszkereslet, illetve különböző más EU-n kívüli cégeken keresztül adnák el a Hynix memóriáit.
Ám úgy tűnik, a Hynix számára a tengerentúlon sem lesz fenékig tejfel az élet. A Micron ugyanis keresetet nyújtott be az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz hasonló okokra hivatkozva, mint tette azt korábban az EB-nél az Infineon. Ha ennek a beadványnak is hitelt adnak, akkor az az utolsó szög lehet a Hynix jelképes koporsójába és a dél-korai cég könnyen végleg csődbe juthat.
Hirdetés
EU-importvám sújthatja a Hynixet

Sokasodnak a dél-koreai Hynix cég gondjai.
- Írta: kentaur
- Forrás: Hartware.net
Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+
PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.
Azóta történt
-
Az első Samsung DDR-II memóriamodulok
A dél-koreai Samsung cég bemutatta az első DDR-II szabványú RAM-jait.
-
Már a JEDEX-en bemutatja a Micron a DDR-II memóriáját
A Samsung és az Infineon után a Micron is bejelentette DDR-II szabványú RAM-jait.
-
Erősíti kínai jelenlétét az Infineon
Kínában meglévő gyártókapacitása átszervezése, illetve bővítése mellett döntött a német Infineon memóriagyártó cég.
-
Vámháború a Hynix termékek ellen
A DigiTimes internetes oldal információi szerint egyre több ország vet ki védővámot a Hynix cég termékeire.
Előzmények
-
A memóriagyártók Top 10-es listája
Idén is nyilvánosságra hozta a memóriagyártók tízes toplistáját az amerikai iSuppli piackutató cég.
-
A Hynix átáll a 300 mm átmérőjű szilíciumostyákra
Az új gyárban olyan memóriachipek fognak készülni, melyek kihúzhatják a céget a csávából.
-
DDR RAM-ot mindenkinek!
A Hét Hardvere: DDR333 SDRAM
-
Válságban a Hynix
A "Dow Jones Business News" jelentése szerint körülbelül 50 vezető munkatárs mondott fel a múlt héten a dél-koreai Hynix memóriagyártó cégnek.