Hirdetés

EU-csatlakozás programozással

Május 1-jén és 2-án negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesülete a Simonyi Károly Szakkollégium közreműködésével a BME-n a 24 órás programozói versenyt. A verseny célja, hogy az informatikus-hallgatók és az iparban dolgozó profik lehetőséget kapjanak tudásuk összemérésére, önmaguk határainak megismerésére extrém körülmények között.

Az internetes előválogatóra 250 csapat jelentkezett 4 kontinens 39 országából, és 30 jutott a döntőbe: 12 magyar, 7 lengyel, 3 román, 2 svéd, 2 litván és 1-1 argentin, orosz, ukrán és iráni. A 3 fős csapatok a verseny ideje alatt tetszőleges eszközöket és segédanyagokat használhatnak, amennyiben azokat a verseny helyszínére szállították a feladat kihirdetése előtt. Ezután azonban külső segítség – internet, mobiltelefon – nem vehető igénybe.

Hirdetés

 

 

 

A verseny idén egybeesik hazánk európai uniós csatlakozásának időpontjával, mely fokozottan ünnepélyessé teszi a hagyományos eseményt az EU régi, új és jövendő tagországaiból érkező versenyzőknek. A verseny hivatalos megnyitója: 2004. május 1. (szombat) 8.30, melyen részt vesz Bakonyi Péter, az IHM helyettes államtitkára is. A verseny szombaton 9.00 órától vasárnap 9.00 óráig tart, eseményei pedig az interneten folyamatosan nyomon követhetőek lesznek.

További információ a www.challenge24.org oldalon található.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények