Végre hivatalosan is elrajtolt az AMD Kuma kódnéven emlegetett processzora, melynek megjelenése egyáltalán nem volt zökkenőmentes. A történet több hónapra nyúlik vissza, hiszen az előbb említett processzorról többször is lemondott a sajtó, ám az AMD hivatalos közleményeiben mindig reményteli információk láttak napvilágot. A találgatásoknak ezennel vége, ugyanis a mai napon startoló Kuma az új, Socket AM2+ tokozással rendelkező AMD Athlon X2 7000 széria alapját fogja majd képezni.
A 65 nm-es gyártástechnológiával készülő lapkák támogatják a HyperTransport 3.0 és a Cool’n'Quiet 2.0 technológiát, illetve az SSE4A utasításkészletet. A chipekben 2 MB osztott harmadszintű gyorsítótár kapott helyet, míg a másodszintű gyorsítótár mérete magonként 512 kB. A két 64 bites csatornával rendelkező integrált memóriavezérlő maximum 1066 MHz-es effektív órajelen működő DDR2 memóriákat kezel. A maximális TDP fogyasztást 95 W-ban adja meg az AMD.
Az új termékcsaládból egyelőre két modellt lehet megrendelni. Az egyik típus a 2,5 GHz-es órajelen működő 7550, ez csak az OEM partnereknek lesz elérhető. A másik pedig a 7750 Black Edition névre keresztelt processzor, mely 2,7 GHz-es magórajelen működik, és már a kiskereskedelmi forgalomban is megtalálható, 79 dolláros listaáron.