Az Itanium processzoros rendszerek építése költségeinek csökkentése érdekében az Intel néhány éven belül egységesíti a Xeon és Itanium platformokat kiszolgáló infrastruktúrát. A vállalat a két eltérő architektúrájú chipet – a tervek szerint 2007-től – azonos tokozásban hozza forgalomba, így az egyik rendszerhez készített alaplapok kompatibilisek lesznek a másikkal is.
Az Intel vezetői még februárban jelezték: céljuk, hogy az Itanium és Xeon alapú rendszerek építésének költségeit azonos szintre hozzák – akkor azonban nem árulták el, miként képzelik el ennek megvalósítását. Jól ismert, hogy a nagyteljesítményű 64 bites kiszolgálókba szánt Itanium és a 32 bites szerverek többségében megtalálható Xeon jelenleg eltérő infrastruktúrát igényel. Az azonos tokozás – és ezzel együtt a kompatibilis buszrendszer és lapkakészletek – bevezetésével ugyanakkor az itaniumos szerverek ára jelentősen csökkenhet.
A bejelentés kapcsán Nathan Brookwood, az Insight 64 elemzője elmondta, hogy mivel az Itanium sosem lesz olyan kelendő, mint a Xeon, a platform árának csökkentésére jó stratégiai lehet az egységes infrastruktúra alkalmazása. A lépésnek köszönhetően elsősorban az egy- és kétprocesszoros Itanium-rendszerek ára mérséklődhet, mert ez az a szegmens, ahol a szervergyártók olcsóbb lapkakészletekkel és alaplapokkal gazdálkodhatnak. Az elemző szerint az első, Xeonnal kompatibilis foglalatba illeszkedő Itanium a jelenleg Tukwila kódnéven ismert – több processzormagot tartalmazó – chip lesz, amely 2007-ben jelenik meg.
Egységben az erő
Hirdetés
SENIOR PHP programozót keresünk
PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
Előzmények
-
IDF: jön a 64 bites Xeon
Az Intel már tavasszal bemutatja a bővített képességű szerverchipeket.
Hír 20
-
IDC: erős verseny vár az Itaniumra
A piackutató cég csökkentette az Itanium-forgalomra vonatkozó előrejelzését.
Hír 3
Percről percre
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
gp A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
Karcsúak a Galaxy S25 Edge várható specifikációi
ma Tényleg csak vékonyságával tűnik majd ki az Edge modell a szériából.
Akciófigyelő: 120 wattos hangprojektort kínál olcsón a Banggood
ma Az Ultimea Solo B30 Pro vásárlásához kuponkód is van, hogy még lentebb lehessen faragni az árat.
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.
Már a héten bejelentheti az Apple az új iPhone SE-t, állítja a Bloomberg
ma A lap szerint az Apple a héten egy sajtóközleményben jelzi, van új iPhone SE, lehet előrendelni.
Eldobták az S25 Ultrát, mint egy követ
ma Segít-e a lapos kivitel és a szívósabb Gorilla Armor a beton ellen?
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
gp Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
- Ingyen kellene, de tegnapra
- Hálózati / IP kamera
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Autós topik
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Xbox Classic / Xbox 360
- Feltörték a PROHARDVER!-es regisztrációmat! (vagy elvesztettem a belépési emailcímet, 2FA-t)
- További aktív témák...