Egy év múlva jöhetnek a kétmagos Sempronok

Hirdetés

A jövő év harmadik negyedévében – azaz nagyjából egy év múlva – az AMD összes asztali CPU-családja tartalmazni fog kétmagos modellt, ezzel egy időben az egymagos példányok fokozatosan kikopnak majd a piacról. A váltás vonatkozik majd a belépőszegmensre is, azaz a jó ár/érték aránnyal rendelkező Sempron processzorok is kétmagosak lesznek, és jó eséllyel Sempron X2 néven futnak majd – legalábbis erről számoltak be nemrégiben az AMD terveibe beavatott tajvani gyártói források. Ezzel együtt kiderült, hogy az AMD új, K8L jelzésű processzorarchitektúrája 2008-nál előbb nem lát napvilágot.

A kétmagos Sempronokról egyelőre szinte semmi információ nem áll rendelkezésre, így mindössze annyi tűnik biztosnak, hogy az új CPU-k 65 nanométeres gyártósorokon készülnek és AM2 foglalatba illeszkednek majd. Az első 65 nm-es csíkszélességen gyártott (Brisbane magos) AMD processzorok szállítását egyébiránt a kétmagos Athlon 64 X2 3800+, 4200+ és 4600+ modellek nyitják majd – a tervek szerint ez év utolsó hónapjában, azaz az Intel első 65 nm-es processzorának premierje után egy évvel. Korábbi, megerősítettnek tekinthető hírek szerint az AMD a választék egyszerűsítése mellett döntött a gyártási költségek lefaragása és a versenyképesség növelése érdekében, aminek eredményeként visszaszorulnak a kétszer 1 MB másodszintű gyorsítótárat tartalmazó processzorok a csúcskategóriába.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés