Hirdetés

Ingyenes lett a Crytek Renderdoc

Hirdetés

A Crytek a játékosok és a grafikával foglalkozó személyek körében a CryEngine videojáték-motorral szerzet hírnevet, mely technikai képességeit tekintve az élvonalba tartozik. Maga a nem túl olcsó csomag azonban több komponensből áll, és a megfelelő teljesítmény érdekében egy Renderdoc debuggert is tartalmaz, ami felveszi a játékon belüli egymás utáni képkockákat, de nem csak a végeredményt, hanem magát a számítást is, majd ez később visszajátszható. Ezzel a fejlesztő elemezheti a program működését, az API használatára vonatkozó adatokat, illetve felderítheti a programhibákat.

A Renderdoc alapvetően a játékfejlesztők igényeit figyelembe véve lett megtervezve, és igazán értékes eleme a CryEngine-nek. A Crytek azonban úgy döntött, hogy a debuggert megosztja a világgal, így ingyenesen letölthetővé teszik az alkalmazás önálló verzióját, mely a DirectX API D3D_FEATURE_LEVEL_11_0 és D3D_FEATURE_LEVEL_11_1 szintjén használó programokkal használható.

A Renderdoc alkalmazás az alábbi oldalon érhető el, amihez egy fórumot is létrehozott a Crytek, így a későbbi fejlesztéseket már a közösséggel együtt is el lehet végezni. Többek között tervben van az OpenGL API támogatása is, aminek bizonyosan sok fejlesztő örülne.

A program egyébként kifejezetten egyszerűen használható, így a képzettebb átlagfelhasználók is tehetnek egy próbát vele. Már ha bárkit érdekel, hogy az adott játék mégis hogyan fut az adott PC-n.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények