Hirdetés
A Project NeonStorm nem az idei Computex újdonsága, sőt, szinte napra pontosan egy éve mutatták be először, de a piacra lépés ideje egyre csak csúszik. Amiről szó van, az az ADATA XPG márkanév alá tartozó, csúcskategóriás SSD-je, mely PCIe 5.0 x4 interfészt használ, és 14 GB/s-os olvasási, illetve 12 GB/s-os írási sebességet ígér.
A teljesítmény tehát komoly, és amit sok helyen láttuk már, az emiatt jelentkező hűtési igényt a gyártók mindenféle óriási bordázattal, esetleg készre szerelt vízhűtéssel igyekeznek megoldani. Az XPG Project NeonStorm PCIe Gen5 M.2 érdekessége, hogy ezt a kompakt AIO-t tömörítették úgy össze, hogy a végeredmény alig nagyobb egy komolyabb bordázatnál.
A rendszer központi eleme egy rézhenger, melynek kettős falában spirális pályán áramlik a folyadék. A hengert két oldalról egy-egy kis ventilátor szellőzteti át push-pull konfigurációban – a két légkavaró használata azért jöhet jól, mert így elég lehet kisebb fordulatszámon járatni ezeket, csökkentve az ilyen apró modellekkel jelentkező zajt.
Ha már az XPG újdonságoknál tartunk, akkor a standon kiállítottak egy Lancer Neon RGB DDR5 modult is, melynek érdekessége, hogy állítólag a világ első környezetbarát RGB memóriamodulja. Ehhez egyrészt a hűtőbordázat díszítésénél használtak 50%-ban újrahasznosított műanyagot, másrészt a gyártásnál és a csomagolásnál is odafigyeltek erre.
Végül egy harmadik termék a Project NeoCool PCIe Gen4-es SSD, melyen a hűtést egy grafént tartalmazó műanyagból készítették el – ez azon túl, hogy elég jól néz ki, a megszokott alumíniumnál jobb hővezető- és leadó képességekkel is rendelkezik.