Hirdetés

Computex 2019: NAS alig volt a QNAP-nál

Látszik, hogy a cég termékei lassan avulnak el, ezért újabb médialejátszót, egy igen komoly switch-et és új szoftvereket láttunk.

Az utóbbi években megfigyelhettük, hogy a QNAP egyre kevesebb új NAS-t állít ki. Ennek oka pedig meglepő módon az, hogy a már meglévő termékek is bőven elegendőek a vásárlók igényeinek kielégítésére, a hardver és a szoftver alapvetően megbízható, a teljesítménnyel nincs gond, úgyhogy most már egyre több erőforrást fektetnek különböző kiegészítők fejlesztésébe. Ilyenek például a – persze NAS-ként is használható – médialejátszók, melyek közül az egyik felső kategóriás modellt nemrég teszteltük is.

Hirdetés

Ennek nézhettük meg egy kisebb testvérét, a még év elején bejelentett TBS-453DX-et, mely hardverét tekintve tulajdonképpen nem is tér el tőle (ezért is a hasonló elnevezés), viszont sokkal kisebb, így nem integrálható a házimozi rendszerbe olyan látványosan. További változás, hogy 2,5”-es meghajtóknak nincs is benne hely, helyettük 4 darab m.2 meghajtót pakolhatunk bele.


[+]

A hátoldalon nem történt változás, HDMI 2.0, 10 GbE hálózati port, USB csatlakozók és hang ki- és bemenetek várják a kábeleket. Pénztárcánk nem fog örülni a TBS-453DX-nek: a 4 GB memóriával szerelt, olcsóbb változatot 500 dollár körüli áron forgalmazzák.

A másik hardveres érdekesség a QGD-1600P „Guardian”, mely egyfajta NAS/Switch/Edge Computer kombináció, és alapvetően Edge felhasználásra készül. Az alapja egy Celeron J4115 processzor, mely mellé egy Microsemi VSC7425 vezérlő került, mely az összesen 18 portos switch kezeléséért felel. Ebből a 18 portból 12 darab „standard” Ethernet, 1 gigabites sávszélességgel. Közülük négy PoE++ támogatással is rendelkezik. A maradék kettő port kombinált SFP.


[+]

A gépházban maradt még hely két PCIe slotnak is, melyek segítségével például 10 GbE adapterrel is bővíthetjük a készülék tudását, na és persze két 2,5”-es meghajtó is elfér benne, melyekkel NAS-ként is bevethető. A J4115-ön egyébként a megszokott QTS 4.x OS fut, tehát megkapunk minden olyan funkciót, mint egy közönséges NAS-on, tehát akár virtuális gépet is futtathatunk rajta, és elérjük a cég alkalmazásboltját, vagy telepthetjük saját programjainkat. A HDMI port a QNAP-nál megszokott módon lehetővé teszi például monitor csatlakoztatását, amivel elérjük a NAS/switch kezelőfelületét és a virtuális gépeket is.


[+]

Nem maradtak ki a fejlesztésekből a szoftverek sem: az egyik újdonság a Qmedia, mely egyelőre Apple TV-n, Rokun és Android TV-n érhető el, és igazából a Qphoto, Qmedia alkalmazások egybegyúrása. Segítségével a QNAP tárolókon található médiafájlokat érhetjük el az említett platformokon egyszerűen és könnyen kezelhető felületen át.


[+]

A másik fejlesztés pedig a Qmagie: ez a mesterséges intelligencia integrálása a Qsirch keresőbe, ami így már automatikusan felismeri az embereket, ételeket és bizonyos tárgyakat, illetve képes külön mappákba le is válogatni a feltöltött fotókat általunk megszabható kritériumok alapján.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • QNAP

Előzmények