1538 milliárd forintnak megfelelő kínai jüant irányzott elő a China Mobile a NB-IoT (Narrow Band IoT) infrastruktúra fejlesztésére a következő két évben. A Magyarország költségvetésének tizedét kitevő fejlesztés elsősorban bázisállomások telepítését és az IoT maghálózat kiépítését jelenti.
Hirdetés
A mértéket jól mutatja, hogy az összeg negyedét költi el idén a társaság, ebből 145 ezer NB-IoT állomás létesül majd. A vállalat 1,1 millió NB-IoT antennát állít hadrendbe, ezek egy része a 900MHz-es fekrenvenciasávban működik majd, de lesznek kétsávos egységek is, melyek az 1800MHz-es frekvenciát is támogatják.
A kiemelkedően nagyléptékű beruházás annak fényében mégsem meglepő, hogy a 2017-es sanghaji MWC-n a vállalat azt vállalta, 346 kínai városba viszi el az IoT hálózatot és 200 millióra növeli az IoT eszközök számát 2017 végéig.
Az NB-IoT egyébként leginkább okos mérőknél használt technológia, a víz és gázmérők ugyanis legtöbbször nincsenek elektromos hálózatra csatlakoztatva, ráadásul sokszor a föld alá kerülnek, ahol a hagyományos mobil kapcsolat már nem megfelelő. Az NB-IoT eszközök jelentős része elemmel működtethető. Emellett a közvilágításban, a parkolóhely-figyelésben és az okos kukáknál is használják a technológiát. Kínáról lévén szó meg kell említeni a szállítás és logisztika területét is, a konténerek és raklapok követésére is kiválóan alkalmas az NB-IoT.