CES 2017: új, beviteli eszközök és világító RAM-ok a HyperX-nél

A vállalat főleg a kiegészítőkre mozdult rá idén, kissé háttérbe szorítva a komponenseket.

Nincs CES HyperX nélkül, noha a gyártó idén mellőzte a nagy tuningeseményeket, helyette meghittebb hangulatú helyszínen tartott privát bemutatót az új termékeiről.

Ezek közül a legelső újdonság a Cloud Revolver S, ami nagyon hasonlít a Revolverhez, sőt a motorja meg is egyezik azzal, csak finomhangolásokat végeztek. Ilyen a szélesebb fejpánt, a rezonancia csökkentését szolgáló új gumibetét, illetve egy kis szépészeti beavatkozás is történt, konkrétabban matt fekete festést kapott a hangszóróház. Ami viszont újdonság, az az USB csatlakozás, egészen pontosan fogalmazva, alapból a Revolver S is négy szegmensre osztott 3,5 milliméteres jack csatlakozóval rendelkezik, tehát használható bármilyen analóg forráshoz.


[+]

Ugyanakkor most jár mellé egy USB-s hangkártya, a mely PC, PlayStation 4 és Mac trióval kompatibilis, nem igényel szoftvertelepítést egyáltalán, vagyis abszolút Plug&Play módon működik. Ezen az egységen a különálló mikrofon- és hangszóróhangerő állítási lehetőségen kívül van egy gomb a hardveres Dolby hangzásra, illetve egy másik a beépített EQ-hoz (bass boost, flat, vocal és kikapcsolt opciókkal).


[+]


[+]

Ami a hangzást illeti, meglepetések nincsenek, hiszen az alap ugyanaz, mint a Revolver-nél, e mellé társított USB-s egység teszi a dolgát kikapcsolt Dolby és EQ mellett is. A Dolby jól jöhet annak, aki szeretne egy kicsit nagyobb teret teremteni, mozisabb hangzást elérni, de egyes filmekhez, játékokhoz, zenékhez nem ajánlott, ha a természetes hangzást kedveljük. Az új Revolver Cloud S headset márciusban érkezik 150 dolláros áron.

Láthattuk a HyperX Predator DDR4-es RGB LED-del világított memóriáit is. A fények vezérléséért nem a HyperX, hanem az alaplapgyártók felelnek, ők biztosítják ehhez a szoftveres hátteret, hiszen manapság minden gyártó elindult a saját világítási rendszer megalkotásának irányába (például ASUS Aura Sync, MSI Mystic Light Sync, Gigabyte RGBFusion).


[+]

Jelenleg a termék nincs készen, de a kiállított gépben szépen működött annak ellenére, hogy a kicsit kezdetleges volt a szoftver a Gigabyte alaplapban. Megjegyzendő, hogy abban az esetben sem maradnak sötétek a LED-ek, ha nincs világításra vonatkozó támogatás, ilyenkor alapból vörösen "izzó" fényt árasztanak magukból. Jelenlegi állás szerint a második félévre készülhet el a végleges verzió, az ár pedig majd akkor fog kiderülni.


[+]

Láthattuk az Alloy mechanikus billentyűzet RGB változatát, ami mint a nevéből is kiderül, az alap Alloy RGB világítással megbolondított verziója, néhány további módosítással, mint a hangerőszabályzó görgő, a dedikált médiavezérlő gombok, illetve a világítás erősségét állító gombok és más egyéb extrák, illetve jár hozzá levehető csuklótámasz is.


[+]

Az "alap" Alloyhoz is hozzányúltak, de nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy az Alloy FPS esetében a Cherry Red és Brown kapcsolókat is felvették a repertoárba, de a Blackkel és a Silent kapcsolókkal egyelőre nem számolnak.


[+]

Az Alloy FPS februárban érkezik 100 dolláros áron, míg az Alloy RGB-ért 150 dollár alatti árat kérnek majd, valamikor a második-harmadik negyedévben, mivel a szoftver egyelőre még nincs készen.

Beviteli eszköz téren még egy újdonságot villantottak, ez pedig Pulsefire USB-s egér.


[+]

Az 50 dollár alatti gamer rágcsáló alapját a négy lépésben állítható érzékenységű (400, 800, 1600, 3200 dpi), népszerű PixArt optikai érzékelő, illetve Omron kapcsolós gombok adják, amelyek közül az oldalsók programozási lehetőséget biztosítanak. A megjelenés áprilisban várható.


[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés