Tegnap az Adobe szakemberei tájékoztatást kaptak a Reader és az Acrobat 9.2-es és korábbi verzióit érintő sérülékenységről. Mint a termékek védelmét szavatoló csoport rövid bejegyzéséből kiderül, a hibára (vagy hibákra) épülő exploitok már fel is bukkantak a világhálón. A vállalat szóvivője a Cnetnek nyilatkozva elmondta: három különböző biztonságtechnikai partnercég hívta fel a figyelmüket a termékeiket érintő problémára, ugyanakkor részletekkel nem tudott szolgálni.
Időközben maces felhasználók arról panaszkodnak, hogy képtelenek feltelepíteni egy korábbi javítást, mely a Reader és az Acrobat 9.1.3-as változatában foltozott be egy kritikus minősítésű sérülékenységet. A telepítő folyamatosan a „frissítés sikertelen” hibaüzenettel bombázza a pórul járt ügyfeleket. Megoldás egyelőre erre a problémára sem született.
Legutóbb múlt hét kedden, a Microsoft patchkeddjével azonos napon érkezett javítás az Adobe Flash és az Air szoftverekhez, az aktuális verziószámok a 10.0.42.34 (Flash), illetve az 1.5.3 (Air). Erősen ajánlott, hogy a felhasználók látogassanak el a cég honlapjára, és ellenőrizzék a telepített változatot. Ha a számsor nem a legfrissebb változatra utal, manuálisan telepítsék a javítást. A Flash alapbeállítással 30 naponta keres új verziót, ezt ajánlott a minimális 7 napra állítani ezen a felületen.
Baj van az Adobe Readerrel és az Acrobattal is
- Írta: rennes6
- Forrás: PROHARDVER!
- Kapcsolódó cégek:
- Adobe
Azóta történt
-
JavaScript-sérülékenység miatt szivárognak az Adobe-termékek
A tegnap beharangozott biztonsági hibát egy e-mailben érkező trójai féreg igyekszik kihasználni.
-
2009-ben az Adobe volt a crackerek egyik fő célpontja
A McAfee szerint jövőre az Adobe lesz a csúcstartó, s a közösségi oldalak lesznek a legveszélyeztetettebbek.
-
Új automata frissítőeszközt tesztel az Adobe
Az Adobe Refresh Manager névre hallgató szoftver első próbája január 12-én lesz, éles bevetés áprilistól.
-
Adobe: Hibáztunk, sajnáljuk
2008 szeptembere óta tudtak a Flash Playert érintő hibáról, mégsem piszkálták meg a szoftvert tizennégy hónapig. A termékmenedzser elismerte a felelősséget – és elnézést kért.
Előzmények
-
Frissítse a Flasht!
Kritikus biztonsági javítások érkeztek a Flash mellett az Adobe Airhez is.
-
Letölthetőek az új Flash Player és az AIR 2.0 tesztváltozatai
Az Adobe új szoftvereinek legnagyobb újdonsága a hardveres gyorsítás támogatása.
-
Jogtisztaságra tanít az Adobe
Aki végigolvassa az oktatóanyagot, és sikeresen válaszol néhány kérdésre, nyerhet is.
-
Jövőre a mobilokra is megérkezik a Flash
A cég szinte minden mobiltelefonos platformra elkészíti teljes funkcionalitású lejátszóját, egyedül iPhone-ra nem. Az új verzió 2010 első félévében várható.
- Melyik tápegységet vegyem?
- Parkside szerszám kibeszélő
- Samsung LCD és LED TV-k
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Fotók, videók mobillal
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Android szakmai topik
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Milyen okostelefont vegyek?
- Hobby elektronika
- További aktív témák...