Kötelező frissíteni az Adobe Flash Playert

Az Adobe tegnap megjelentette frissítéseit, melyek súlyos biztonsági hibákat javítanak a vállalat széles körben használt alkalmazásában, a Flash Playerben.

Mint beszámoltunk róla, az Adobe több mint fél éve tudott a Flash Player egy kritikus sebezhetőségéről, de mivel a szoftvercég biztonsági csoportja a bejelentés idején – tévesen – veszélytelennek minősítette a hibát, azóta sem javították. A múlt héten azonban kiderült, hogy a félrediagnosztizált rés nemcsak hogy veszélyes, de az internetes támadások során már aktívan használják is. Az érintett Adobe-szoftverek köre is bővült: az Adobe Readert és Acrobat 9.x-et használók is veszélynek vannak kitéve, függetlenül attól, hogy milyen platformon dolgoznak.

A vállalat által kiadott hivatalos hibaleírás szerint a kritikus biztonsági rés a Flash Player 9-es és újabb verzióiban, valamint az Adobe Reader és az Acrobat 9.x által használt authplay.dll fájlban található meg. Ez utóbbi egy Flash-interpreter, amely a PDF-dokumentumokba ágyazott Flash-tartalmak értelmezéséért felel.

A tegnap kiadott javítások összesen 12 hibát orvosolnak, köztük a fent említett igen veszélyeset is, melyet kihasználva a fertőzött weboldalakon található kódokkal a támadók átvehetik a hatalmat a felhasználó gépe felett. E sérülékenység szinte minden verziót érint (Windows, Macintosh, Linux, Unix), s erősen ajánlott a javítások telepítése.

A javítások elérhetőek az automatikus frissítéssel, de közvetlenül az Adobe honlapjáról is: Flash Player, Shockwave Player, illetve az Adobe javasolja az Adobe Air legújabb verziójának letöltését is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Adobe

Azóta történt

Az Adobe sem fejleszt régi Macre többé

A PowerPC-alapú konfigurációkat nem támogatják a jövőben, a régi szoftverekhez is csak kritikus javításokat biztosítanak.

Vigyáz ránk az új Firefox

A böngésző szólni fog, ha sebezhető Flash Player fut a számítógépen. Idővel az összes népszerű pluginre kiterjesztik az ellenőrzést.

Itt a Lightroom 2.5 és a Camera Raw 5.5

Öt új fényképezőgéppel bővült a profi fotósokat megcélzó szoftverek repertoárja.

Előzmények

Veszélyes a Flash Player és az Adobe Reader

Terjednek az interneten a hét hónapja ismert, de félrediagnosztizált biztonsági rést kihasználó támadások. Patch csak a hét második felében lesz.

Tucatnyi biztonsági hibát orvosolt az Adobe

A cég tegnap 13 sérülékenységet javított ki a PDF-szoftvereiben, mostantól negyedévente bocsátanak ki frissítéseket.

Befoltozták az Adobe PDF-szoftvereit is

A patch kijavítja az áprilisban feltárt súlyos JavaScript-sérülékenységet.

Újabb kritikus biztonsági rés az Adobe PDF-szoftvereiben

Ezúttal az egyik JavaScript-funkcióban bukkantak hibára, minden jelenleg támogatott szoftverváltozat érintett lehet.