A Kaliforniai Egyetem IT-biztonsági kutatóinak nemrégiben sikerült eltéríteniük a masszív Torpig botnetet, amelyet egyúttal részletes elemzésnek vetettek alá, vizsgálandó a kiberbűnözők motivációját és a zombihálózat alapvető működését. A szakemberek 10 napig figyelték a kártékony hálózat aktivitását, és folyamatosan adatokat gyűjtöttek a körülbelül 180 ezer fertőzött számítógép forgalmáról. Az elemzési periódus végeztével mintegy 70 gigabájtnyi információt fogdostak össze, melyben e-mail fiókok bejelentkezési adataitól kezdve a hitelkártyák számáig mindenféle bizalmas karaktersor szerepelt.
A kutatók úgy találták, hogy habár 180 ezer számítógép fertőződött meg, a botnet mégis több mint 1 millió 200 ezer IP-címet naplózott. A szakértők ezért megkérdőjelezik azt a gyakorlatot, amely a zombihálózatok kiterjedtségét a kártékony rendszerben érintett IP-címek száma alapján méri. Elemezve a botnetben szereplő informatikai rendszereket, a kutatók arra is rávilágítottak, hogy a kártékony hálózatok kiépülése mögött ebben az esetben is az alacsony szintű egyéni biztonsági készültség áll, hovatovább a vírusfertőzések mögött alapvető kulturális problémák bújnak meg: „az emberek pontosan tudják, mennyire fontos a fizikai értelemben vett biztonság vagy az autónk rendszeres karbantartása, de ugyanakkor nem értik meg a felelőtlen számítógép-használat következményeit” – írták.
A vírusfertőzések mögött kulturális problémák állnak
Azóta történt
-
Az új influenzavírust használják vírusterjesztésre a spammerek
A levélszemetelők azt ígérik, az üzenetben szereplő hivatkozásra kattintva a felhasználók tapasztalatot cserélhetnek.
-
Rengeteg az új zombi
Még sosem bővültek olyan gyors ütemben a botnetek, mint az első negyedévben – állítja a McAfee. Az USA-ban és Kínában fertőződik meg a legtöbb gép.
-
Outlook-felhasználókat támadnak adathalászok
Az üzenetben az áll, hogy az újonnan érkezett levél megtekintéséhez újra kell konfigurálnunk az Outlookot. A bűnözők hol linket, hol csatolt fájlt mellékelnek „segítségképpen.”
-
Kiépülőben a mobiltelefonos botnet
Adatokat lop a készülékről, SMS-spameket küld a címlistánkban szereplő személyeknek a telefonra települő trójai.
Előzmények
-
Óriási botnetre bukkantak
1 millió 900 ezer élőhalott számítógépet számlál a frissen felfedezett botnet, az egész zombihálózat egyetlen bűnbanda markában összpontosul.
-
Kiépülőben az első maces botnet
Fájhat a fejük az Apple iWork 09 és az Adobe Photoshop CS4 kalózpéldányát feltelepítő maces felhasználóknak.
-
160 forintot ér egy személyazonosság
A Symantec internetbiztonsági jelentése szerint tavaly az összes veszélyforrás 90 százaléka bizalmas információt próbált meg ellopni.
-
A Conficker elérte célját: kiépült a világméretű botnet
Biztonságtechnikai cégek szerint már közel a végjáték: sok pénz vándorol majd a kiberbűnözők zsebébe.

- LEGO klub
- Bittorrent topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Formula-1
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Villanyszerelés
- Gyúrósok ide!
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Flashback: Építsünk PC-t akciós alkatrészekből, lassan. upd: 05.28
- További aktív témák...