Röviddel azután, hogy a Microsoft bejelentette: bizonyos engedményeket tesznek az Európai Bizottságnak és Dél-Koreának a hamarosan bevezetendő Vista operációs rendszer kapcsán, s így Európában sem fog késni a szoftver premierje, a redmondi vállalat vezetői azt is tudatták a nagyközönséggel, hogy a másik vitatott kérdésben is engednek, s megkönnyítik a külső vírusirtó és anti-spyware programok használatát vásárlóik számára. Korábbi terveik szerint bizonyos cégek ilyen jellegű programjai csak korlátozott mértékben működtek volna a Vista alatt. A Microsoft tegnapi nyilatkozata viszont azt tartalmazza, hogy operációs rendszerükön a saját védelmi programjaik nem lesznek „csomagszerűen”, kötelező érvénnyel beépítve, megadják a felhasználóknak azt a szabadságot, hogy más gyártó programját is könnyen telepíthessék.
Az Európai Bizottság egyik kifogása épp az volt, hogy a Vista Biztonsági Központja megjelenésében és működésében olyannyira hasonlít más cégek programjaira, hogy az összezavarhatja a tájékozatlanabb felhasználókat. A Symantec felháborodásának pedig az volt az oka, hogy a Vista betöltés után a Microsoft saját vírusvédelmi és biztonsági megoldásait kínálja a felhasználóknak, s így a vállalat erőfölényével visszaélve szerez a reklámon keresztül előnyt.
A Microsoft sajtóközleménye után Cris Paden, a Symantec szóvivője üdvözölte a redmondiak újabb döntését, de hozzátette, hogy a tervezett változtatások nem minden részletével értenek egyet: „Egyelőre várakozó állásponton vagyunk” – fejezte be nyilatkozatát. A Microsoft közleményében az áll, hogy a vállalat igyekszik a biztonságtechnikai cégektől minden olyan információt összegyűjteni, ami a vitatott kérdéseket illeti, s egyenként meg fogják oldani mindegyiket. Azokra a vádakra, melyek a magasabb szintű hozzáférési jog megtagadását illetik, a cég képviselői úgy válaszoltak, hogy ha megadnák a külső cégek számára az operációs rendszer magjához való legmagasabb szintű hozzáférést, azzal esetleg veszélyeztetnék a rendszer stabilitását, s ezt nem kockáztathatják meg.
Stephen Northcutt, a biztonságtechnikával foglalkozó SANS Intézet elnöke úgy véli, hogy a Microsoft most bejelentett könnyítései fenntartják a versenyt a védelmi szoftverek piacán, s meghagyják a vásárlók választási szabadságát, így megelőzik azt a nem kívánatos helyzetet, hogy a számítógépes biztonságtechnikai piacon „csak egy maradjon”.
A Microsoft újabb gesztusa
- Írta: dajkopali
- Forrás: washingtonpost.com
Azóta történt
-
A Vista még mindig nem kapott szabad utat Európába
A Microsoft többszöri engedménye ellenére továbbra is viták zajlanak a Vista európai bevezetése körül.
-
A Microsoft újabb specifikációt hoz nyilvánosságra
A Microsoft ma bejelentette, hogy virtualizációs formátumát ingyenesen és kereskedelmi licenc nélkül hozzáférhetővé teszi.
-
Kiakasztotta az Európai Bizottságot a Microsoft
Ilyen engedetlen vállalattal még sosem találkoztunk – mondja Brüsszel, miközben újabb súlyos bírsággal fenyegetőzik.
Előzmények
-
A Microsoft meghátrált a Vista ügyében
A Microsoft bizonyos mértékig engedett az Európai Bizottság nyomásának.
-
Kitiltja a szoftverkalózokat a Vista
Az operációs rendszert többszintű védelemmel látták el a nem legitim másolatok kiszűrése érdekében.
-
Össztűz a Microsoftra
A Symantec támadásához most a McAfee is csatlakozott.
-
Totálisan védett Windows
Bemutatkozott a Forefront az ITBN apropóján az informatikai biztonságról tartott felvilágosító napon.
Aktív témák
- Le Mans Ultimate
- Gaming notebook topik
- Megárthattak az Intel VGA-terveinek az emelkedő árak
- Synology NAS
- Android szakmai topik
- Itt az első hivatalos poszter a Galaxy S26 Ultrához
- Honor Magic7 Pro - kifinomult, költséges képalkotás
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- További aktív témák...