New Yorkban felállítják az első nyilvános, pénzérmével működő televíziókészüléket. A Tradio-Vision márkanevű készülék húsz elektroncsövet, illetve egy öt- vagy héthüvelykes katódsugárcsövet tartalmazott, és egy negyeddolláros bedobása után tesztadást sugárzott.
Hirdetés
1946. november 7.
Előzmények
-
1888. július 29.
Az oroszországi Muromban megszületett, Vlagyimir Kozmics Zvorikin, akit a televíziózás egyik atyjának tartanak, mivel több korábbi kutató találmányai alapján ő fejlesztette ki kineszkóp néven az első valóban használhat katódsugárcsövet (képcsövet). A kiváló, ezen kívül több fontos szabadalommal is rendelkező mérnök a polgárháború idején emigrált, élete nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, itt is halt meg 1982-ben.
-
1894. július 7.
Gödöllőn megszületett Mihály Dénes, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a televíziózás kifejlesztésében. Már 1919-ben megalkotta a Telehort, amely állóképek közvetítésére volt alkalmas, de az akkor már Németországban dolgozó tudós 1929. március 8-án már be tudta mutatni a világ első mozgóképes közvetítését is. A kutató a Mihály-Traub vevőkészülék 1935-ös bemutatásával ért el a csúcsra.
-
1908. június 18.
Alan Archibald Campbell-Swinton skót villamosmérnök e napon publikálja a Nature magazinban híres levelét, amelyben a területen már több mint egy évtizede kísérletező szakember felvázolja egy teljesen elektronikus alapú, katódsugárcsöves televízió koncepcióját.
- Parfüm topik
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Eger és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Futás, futópályák
- Witcher topik
- Projektor topic
- Intel Core i7 9xx "Bloomfield" (LGA 1366)
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- Xiaomi 15T - reakció nélkül nincs egyensúly
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- További aktív témák...