Café blog rovat
-
A katonákat is érdeklik az okosszemüvegek
Az amerikai Pentagon, a Microsoft és egy speciális fejlesztésű eszköz viszonyáról csak meg nem erősített információk láttak napvilágot, de könnyen lehet, hogy erős versenytársat kap a Google Glass.
-
Átverés az iWiW2
A nyilvánvalóan adathalász oldalhoz köze van egy igen rossz hírű cégnek, már ez alapján is érdemes elkerülni.
-
Torrentcsúcsot döntött a Trónok harca évadzárója
A gyártó cég vezetője szerint az kifejezetten jót tesz a cégnek és a terméknek, ha egy műsor bekerül a torrentezők toplistájába.
-
Egy szoftver átment egy Turing-teszten
Habár hatalmas szakmai és sajtóvisszhangot kapott a vasárnapi londoni verseny, az eredményt nagyon sok szakmabéli kétségbe vonja.
-
A Vodafone bevallotta – de mit is?
Az átláthatósági jelentésből számunkra egy lista lehet igazán fontos, mely szerint: Albánia, Dél-Afrika, Egyiptom, Katar, India, Málta, Románia, Törökország – és Magyarország. Hazánknak is olyan törvényei vannak, melyek nem támogatják az átláthatóságot.
-
A Magyar Telekom cáfolja a sajtóban megjelent találgatásokat
A céget illetően az elmúlt napok botrányos eseményei kapcsán több, határozott állításokat tartalmazó újságcikk is megjelent. A vállalat ma sajtótájékoztatón utasította vissza a vádakat: szó szerinti közleményközlés.



- OLED TV topic
- Motorola Edge 60 és Edge 60 Pro - és a vas?
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- OLED monitor topik
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen légkondit a lakásba?
- BestBuy topik
- bitpork: MOD Júni 28- Augusztus 2- szombat jelen állás szerint.
- Szerkesztett és makrofotók mobillal
- CPU léghűtés kibeszélő
- További aktív témák...