ByteDance márkaoldal
-
Trump még több időt adna a TikToknak
Trump elnök kiterjesztené a TikTok-határidőt, amennyiben június 19-ig sem születik üzlet.
-
Trump szerint sokan kapkodnak a TikTokért
Négy különböző csoporttal is egyeztet a TikTok felvásárlásáról az USA Donald Trump szerint.
-
Elon Musk nem kér a TikTokból
Musk maga közölte, hogy nem érdekli a TikTok felvásárlása.
-
Trump szerint a Microsofté lehet a TikTok
Az amerikai elnök arra számít, hogy sokan licitálnak majd a TikTokért.
-
Trump tárgyal, 30 napon belül dönthet a TikTokról
Több emberrel is egyeztet Trump, azt mondja, hogy 30 napon belül döntés születhet. Egyelőre főszerepben az Oracle és az amerikai befektetők.
-
Bepanaszolták a magánszféra miatt a Xiaomit és a Sheint
A TikTok mellett 5 másik kínai cég ellen tett adatvédelmi panaszt az osztrák Noyb.
-
Kiderült, hol fogadja Kína a TikTok-menekülteket
Egyre közelebb az esetleges amerikai betiltás, már felkészültek a vasárnapi teljes leállásra az USA-ban. Eközben sok amerikai TikTok-felhasználó új platformot talált magának.
-
Elon Musk kezébe adnák az amerikai TikTokot
A jelentések szerint a kínai illetékesek fontolgatják, hogy Elon Musknak adják el a TikTok amerikai ágazatát. Eközben sürgetik Bident, hogy tolja ki a határidőt.
-
Bejelentkeztek a TikTok amerikai ágazatáért
A milliárdos Frank McCourt alá tartozó Project Liberty ajánlatot tett a TikTok amerikai ágazatáért, miközben Trumpot és társait is megosztja a TikTok-téma.
-
Már a B-tervre készülnek a TikTok amerikai tartalomgyártói
Nem csitulnak a kedélyek, miután egy amerikai fellebbezési bíróság kiállt azon törvény mellett, hogy betiltja a TikTokot, ha nem adják el a TikTok appot az USA-ban. A tartalomgyártók már a költözésre készülnek.
-
Megkereste Elon Muskot a TikTok vezetője
Elon Musktól, Donald Trump közeli tanácsadójától kért információkat a TikTok vezérigazgatója, Shou Zi Chew.
-
300 milliárd dollárt érhet a TikTok anyacége
Jól értesült források szerint már 300 milliárd dollárt ér a ByteDance.
-
A TikTokra is ömlik majd az AI generálta tartalom
AI-alapú videós platformmal szolgálja ki a hirdetőket ezentúl a TikTok.
-
Kanadában bezáratják a TikTokot
Kanada elrendelte, hogy a TikTok szüntesse be a helyi működését – azonban az állampolgárok elérhetik a platformot.
-
A ByteDance alapítója lett Kína leggazdagabb embere
Immáron Zhang Yiming Kína leggazdagabb embere, 49,3 milliárd dolláros személyes vagyonnal.
-
Emberek százait rúgja ki a TikTok, AI moderálja a tartalmakat
Elindult a váltást az AI-alapú tartalmi moderálás felé, így emberek százait bocsájtja el a TikTok.
-
Árt a gyerekeknek a TikTok, perelnek az USA államai
Washington D.C. mellett 13 amerikai állam is beperelte a TikTokot, azzal a váddal, hogy az árt a fiatalabb felhasználóknak. Van, ahol virtuális sztriptízklubot is emlegetnek, korhatár nélkül.
-
Honnan tudjuk, hogy melyik tartalmat gyártotta a TikTokra az AI?
Az OpenAI és a mások eszközeivel gyártott, AI-alapú tartalmakat is címkézné a TikTok.
-
Frissítve! A TikTokon marakodik Trump és Biden, betilthatja az USA
Trump szerint ha betiltják a TikTokot, annak a felelőse Biden lesz. A betiltás Trump szerint csak a Metát tenné még gazdagabbá.
-
Nagyon gyorsan betilthatja az EU a TikTok újítását
Amennyiben nem kap megfelelő válaszokat, az EU már csütörtökön betiltja a TikTok Lite jutalmazási programját.
-
A TikTok Lite is igen káros lehet a gyerekekre
24 órát adott az EU a ByteDance-nek, hogy kockázatelemzést adjon ki a TikTok Lite kapcsán, mert az is káros lehet a gyerekekre.
-
Adatvédelmi pert is kaphat a nyakába a TikTok az USA-tól
Az amerikai FTC és a TikTok a jelentések szerint vagy megállapodnak egy adatvédelmi vizsgálat kapcsán, vagy a hatóság bepereli a céget.
-
Az EU megbünteti a Metát és a TikTokot, ha nem védik a választásokat
Az EU az X-en, a TikTokon és a Facebookon is szeretne leszámolni a választási kockázatokkal.
-
Ezért némult el sok videó a TikTokon
Nem sikerült megállapodni, ezért törlik a Universal Music Publishing tartalmait. Így sok videó is elnémul.
-
Nagy bírságot kaphat a TikTok, vizsgálatot indított az EU
A gyermekvédelemmel kapcsolatos online tartalmi törvények és az átlátható hirdetések kapcsán indul a vizsgálat, aminek a vége nagy büntetés lehet a TikTok számára.
-
Szenvednek a fiatalok: New York is pereli a Metát és a TikTokot
A közösségi médiás cégek nagyban fokozzák a fiataloknál a mentális krízist, ezért New York is pert indított.
-
A választásokra készül a TikTok
Az európai parlamenti választások közeledtével felvennék a harcot a tévinformációk és a befolyásoló kampányok ellen.
-
Joe Biden a TikTokra ment, de a Fehér Ház szerint semmi nem változott
A fiatal szavazók megnyerése érdekében Joe Biden újraválasztási kampánya már a TikTokon is fut, ez viszont biztonsági aggályokat vetett fel sokakban.
-
Még mindig betiltanák a TikTokot az USA egyik államában
Egy bíró megtiltotta Montana államnak, hogy betiltsa a TikTokot, de az állam most fellebbez.
-
Megdöbbentően sokan szerzik a híreket a Facebookról és a TikTokról
Elképesztő mértékben emelkedik azok száma, akik a Facebookról, a YouTube-ról vagy a TikTokról tájékozódnak a hírekről.