Hirdetés

Fél tucat erős processzorhűtő

Noctua NH-U9F, alias Coolink U8-92

A kisebb Coolink testvér, az U8-92 is elérhető Noctua márkanév alatt, jelzése az utóbbi esetben NH-U9F. Felszerelésében majdnem teljesen megegyezik 120 mm-es társával, de két fordulatszámszabályzó ellenállásos betét jár hozzá.

A Coolink modellhez képest itt sem változott a borda formája.

Sőt a ventilátornál is ugyanez a helyzet: a forma nem változott. Módosult viszont a szín és a teljesítmény. A korábbi 92 mm-es percenként 1800–1900-at pörgött, az új viszont legfeljebb 1600-at. Minden bizonnyal itt is a kisebb hőleadású processzorokra és az alacsonyabb zajszintre gondoltak. Ez a ventilátor is SSO csapágyat kapott.

Nagyobb testvére mellé állítva látszik, hogy az NH-U9F nem is olyan nagy darab. A bordát itt is két ventilátorhoz alakították, a hőcsövek együtt vannak, felülre került egy baglyos logó, és a ventilátorok alá gumicsíkot tehetünk.

A processzorral érintkező felület viszont teljesen más volt, mint előbb. Színe egyenletes lett, felületén pedig finom csiszolókorong körívei látszottak.

Ugyanazzal a rögzítési megoldással találkoztunk, mint a 12 cm-esnél, a borda kisebb méretei miatt viszont könnyebben elfértünk. Az északi híd hűtése nem volt olyan közel, de a rögzítőcsavarokat itt is csak ventilátor nélkül tudtuk meghúzni.

Felszerelve a Noctua NF-U92F az izmos hűtők között kompaktnak mondható, még két ventilátorral sem túl nagy. Mindjárt mutatunk jóval terebélyesebb megoldást.

Főbb paraméterek:


A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés