Gyorskeresés
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Hirdetés
Verdikt
Mai tesztünk legfontosabb következtetése, hogy az Intel fantasztikus munkát végzett az utóbbi két évben. Míg egy Pentium D-t nem nagyon lehetett alapos hűtés nélkül hajtani, tuninghoz pedig kötelező volt valami óriási vasdarabot és helikopterrotort rászerelni, addig egy mai Core 2 Duo vígan elvan a gyengécske gyári hűtővel is. Ráadásul a fejlődés még nem állt meg, jönnek a még hűsebb processzorok.
Négy magra viszont már van értelme komoly hűtőt szerelni, főleg ha tuningolni is akarunk. Némi feszültségemeléssel a Core 2 Quadok a régi Pentium D-k fogyasztási tartományába hajszolhatóak, tehát marad még egy kevéske értelme a nagy hűtőknek, bár szerintünk az alacsony zajszint többeknek fontos, mint az utolsó tartalék megahertzek kihajtása.
Pusztán a teljesítményt figyelembe véve mai tesztünk legjobban teljesítő versenyzője a Cooler Master GeminII volt. Két erős ventilátorral csodára képes, bár meglepődtünk, hogy kiegészítő szellőzés nélkül leállt alatta az alaplap. Mérete és formája miatt moddingversenyen is elismerő pillantásokra számíthat, ráadásul 9000 forintos ára nem túl magas. Azoknak ajánlott, akik elsősorban valami különlegeset szeretnének, de jó hűtésre is szükségük van.
Egy évvel ezelőtt az Asus Silent Knight már bemutatta, hogy réz alapanyaga és szokatlan kialakítása miatt kisebb ventilátorral is le tudja győzni a nagyokat. Utódja, a Silent Knight II is megmutatta ugyanezt. Hab a tortán, hogy igény szerint nagyon halkra is levehető, megjelenése is feltűnő, tehát igazi mindenes megoldás. Ventilátorral együtt kevesebb mint 12 000 forintba kerül, szóval nem is olyan nagyon drága, tehát ajánlott.
Számunkra a Cooler Master Hyper TX2 a mai teszt erkölcsi győztese, mert megmutatta, hogy egy olcsó, kevesebb mint 6000 forintos hűtő lépést tud tartani a nagyokkal, még akkor is, ha négymagos processzor tuningolásáról van szó. Mindehhez nem kell óriási ventilátor, egyedi forma, hatalmas méret vagy tömeg, de még komplex rögzítési rendszer sem. Szerintünk kétmagos Core 2 Duo processzorra teljesen fölösleges a Cooler Master Hyper TX2-nél drágább és összetettebb hűtést szerelni, de négymagoshoz is elég, tehát különösen ajánlott.
Nagyszerű hűtők a Coolinkből lett Noctuák, de mai vetélytársaik mellett nem tudnak semmi különöset felmutatni. Kiválóak az új SSO csapágyas ventilátorok, de ezeket rátehetjük más bordákra is. A nagyobbik NH-U12P-vel az volt a fő bajunk, hogy vállban nagyon széles, így terebélyes hűtésű alaplapokra nem biztos, hogy felszerelhető. A mai mezőnyben a 11 400 forintos ár sem volt nyerő. A kisebb NH-U12F-nél is az árral van baj. Kereken 10 000 forintba kerül, de nem jobb, nem halkabb, viszont nehezebben felszerelhető, mint a Hyper TX2.
Szegény Asus Triton 75 olyan erős mezőnybe csöppent, amiben nem tudott helyt állni. Azért nem számítottunk rá, hogy ilyen gyengén muzsikál majd. Ennek pontos okát nem tudjuk, talán a rögzítőrendszerével vagy a hőátadásával lehet gond. Ventilátor nélküli 6000 forintos ára nem túl magas, de a Hyper TX2 messze jobb választás.
![]() | ![]() |
| Cooler Master Hyper TX2 | Asus Silent Knight II Cooler Master GeminII |
rudi
Az Asus hűtőket az Asus, a Cooler Master hűtőket az Expert Computer Kft., a Noctua hűtőket és ventilátorokat a Kelly-Tech Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még vékonyabb Scythe házhűtő ventilátorok jönnek
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
A Spire új hűtőkkel készül az új processzorokra
Univerzális processzorhűtő a Zalmantól
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Előzmények
Réz Ninjával ünnepli ötéves születésnapját a Scythe
Új processzorhűtőkkel jelentkezik a Gigabyte
Csendes hűtés erős processzorokhoz
Új Cooler Master hűtők processzorokhoz
Új hőcsöves processzorhűtő a Zalmantól
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 2/2
Tesztünk második részében a legnagyobb léghűtők, valamint két új érdekesség szerepel.
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 1/2
Kétrészes sorozatunkban több mint egytucatnyi nagyteljesítményű és érdekes processzorhűtőt állítottunk egymás mellé.
-
Titan Amanda TEC hűtők
A Titan sajátos hűtési megoldását, azaz Peltier-elemmel szerelt processzorhűtőit teszteltünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.









