Gyorskeresés
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Hirdetés
Asus Silent Knight II – a trónkövetelő?
Régi ismerős az Asus Silent Knight is, korábbi tesztünk egyik legjobb teljesítményű darabjáról van szó. Most a második verzió járt nálunk, amely először is új dobozt kapott.
A dobozban viszont ugyanazt találtuk, mint korábban – egy meglehetősen furcsa, némileg Zalman CNPS 9700 koppintásának tűnő, 128 vörös lamellából felépülő processzorhűtőt. A különbség a régi és új között, hogy a 92 mm-es ventilátort PWM szabályozásúra cserélték, és elhagyták a Socket 478-as rögzítőrendszert, vagyis egy darabka fémet.
A hűtő felépítése nagyon érdekes, szerintünk esztétikus. Külön jó pont, hogy ez nem ment a teljesítmény rovására. A keret nélküli ventilátor azonos fordulatszámon jóval halkabb, mint a keretesek, bár légszállítása is kisebb valamivel. A nyitott elrendezés segíti a processzorfoglalat körüli alkatrészek hűtését. Az i-re a kék világítás teszi fel a pontot. A lapátkerék cseréjekor viszont gond lehet, mert nem egyszerű helyettest találni, ha kikopik; némi barkácsolással azért a keretes modelleket is be lehet szerelni a Silent Knight II-be.
Az Asus hűtő talapzatán lehetne még finomítani. Jó pont viszont, hogy a hőcsövek végeit csak vékonyka fémréteg választja el a processzor tetejétől.
A rögzítőrendszer a szokásos, sokrészes Asus megoldás maradt. Először egy segédkeretet kell feltennünk, melyet a hátoldalról támaszt még egy elem, majd erre egy pánttal fogatható fel maga a hűtő.
Mi jobban szeretjük a csavarozós megoldásokat, mert a mai, sok hőcsöves alaplapoknál az Intel LGA775-ös foglalathoz fejlesztett, eredetileg egyszerűen be- és kitekerhető rögzítőit gyakran körülményesen lehet csak megközelíteni. A Silent Knight II-t a kiszerelt alaplapra pillanatok alatt feltettük a négy csavarral és a rögzítőpánttal. Persze nem ez volt az első Asus hűtős szerelésünk, kezdőknek érdemes belepillantaniuk a szerelési útmutatóba. Köríves formája miatt a Silent Knight II kényelmesen elfér a nagyobb alaplaphűtések mellett is.
Oldalra sem lóg le a deszkáról. Érdekes, hogy az Asus még nem csinálta meg a 120 mm-es ventilátorral szerelt Silent Knight verziót. Ismerve a 92 mm-es teljesítményét, nagyobb testvére biztosan az abszolút elitbe tartozna.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Asus Silent Knight II |
| Felszerelhető | Socket 754/939/940/AM2, LGA775 |
| Méret | 115 x 140 x 110 mm |
| Anyag | réz, hat hőcsővel |
| Tömeg | 610 gramm |
| Ventilátor fordulatszáma | 2300 rpm |
| Ventilátor csapágyazása | siklócsapágy |
| Gyártó weboldala | www.asus.com.tw |
| Termék weboldala | Silent Knight II |
| Bruttó fogyasztói ár | 11 700 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még vékonyabb Scythe házhűtő ventilátorok jönnek
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
A Spire új hűtőkkel készül az új processzorokra
Univerzális processzorhűtő a Zalmantól
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Előzmények
Réz Ninjával ünnepli ötéves születésnapját a Scythe
Új processzorhűtőkkel jelentkezik a Gigabyte
Csendes hűtés erős processzorokhoz
Új Cooler Master hűtők processzorokhoz
Új hőcsöves processzorhűtő a Zalmantól
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 2/2
Tesztünk második részében a legnagyobb léghűtők, valamint két új érdekesség szerepel.
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 1/2
Kétrészes sorozatunkban több mint egytucatnyi nagyteljesítményű és érdekes processzorhűtőt állítottunk egymás mellé.
-
Titan Amanda TEC hűtők
A Titan sajátos hűtési megoldását, azaz Peltier-elemmel szerelt processzorhűtőit teszteltünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.















