Gyorskeresés
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Hirdetés
Tesztek – nagy teljesítménnyel
Jöjjön hát a fő műsor, a hat hűtő versengése a négymagos processzoron. A Core 2 Extreme QX6700-at tehát 1,4 voltos feszültség mellett 3,3 GHz-re gyorsítottuk, így valamivel kevésbé melegedett, mint az alapbeállítású, korai szériás Pentium D 830. Első körben a környékünkön fellelhető legerősebb hűtési megoldást alkalmaztuk. A két ventilátort fogadó Noctuák, és Cooler Master GeminII két egyforma lapátkereket kapott, ami a 12-eseknél két Noctua NF-P12 volt, a 9,2-esnél pedig a korábbi Coolinkről vettük kölcsön a második lapátkereket. A többi hűtőnél az egyetlen ventilátor fordulatszámát növeltük, amíg lehetett. Az Asus Triton 75-re csak egyetlen 1600-at pörgő, 12 centiméteres Coolink X-et tettünk.

Először is nem tudjuk, mi történt az Asus Triton 75-tel. Az alatta lévő processzor hőmérséklete szépen fellépkedett 80 fok közelébe, és ott vélhetőleg megfogta a processzor védelme. Ezt a fura viselkedést további két le- és felszerelést követő mérésben is sikerült reprodukálni. Azt gondoltuk, hogy a mezőnyben a kisebbek közé tartozó Triton 75 nem fog az élen villogni, de arra nem számítottunk, hogy ennyire gyenge lesz.
Azért volt ki megmentse az Asus név becsületét. A percenként 2200-as fordulatra fölpörgetett Silent Knight II csak hajszálnyival maradt le a gigantikus, dupla ventilátoros GeminII mögött, lazán megelőzte a szintén két 120 mm-es lapátkerékkel szellőztetett nagy Noctuát. Ezután jött a Cooler Master Hyper TX2, melynek ventilátora csak 2000-et pörgött, a sort pedig a kisebbik Noctua zárta két 1600-at forgó 92 milliméteressel.
Hangban a két 120 mm-es ventilátorral szerelt megoldások voltak a legjobbak. Mivel a Noctua széltolók egyáltalán nem rezonáltak, a Noctua NH-U12P borda nem tudott profitálni rezgéscsillapító gumicsíkjaiból, így a kevesebb szélzajt produkáló GeminII-t éreztük a leghalkabbnak. Valószínűleg azért, mert más irányba fújja a levegőt. A többi hűtő zajban nagyon együtt volt. A Silent Knight II keret nélküli ventilátora nem volt hangosabb, mint a Hyper TX2 valamivel lassabb megoldása vagy a Noctua NH-U9F két kereke. A leghangosabbnak a Triton 75-öt véltük.
A második menetben nagyjából egy teljesítményszintre hoztuk az egyes hűtők ventilátorait. Ez a 120 millimétereseknél percenként 1300-as, a 92 millimétereseknél percenként 1600-as fordulatot jelentett. A GeminII esetében kíváncsiak voltunk arra, mi történik, ha levesszük az egyik ventilátort.

Az történt, hogy elvesztette első helyét. A nagyobbik Noctuával és a kis Hyper TX2-vel tipródott a második helyen. Hűtésben első, emellett hangban is a legjobb az Asus Silent Knight II lett. Az előbbi körhöz képest 5 fokot melegedett alatta a processzor. Hangban a meredek lapátszögű Noctua ventilátoros NH-U12F futott be a második helyre, aztán jött a laposszögű noctuás GeminII és Triton, majd a gyorsabban pörgő 92 milliméteresek. A Triton 75 ebben a tesztkörben már valamivel jobb volt, de ismét folyamatosan melegedett alatta a processzor, míg a többiek nagyjából 5–7 perc alatt beálltak egy fix szintre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még vékonyabb Scythe házhűtő ventilátorok jönnek
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
A Spire új hűtőkkel készül az új processzorokra
Univerzális processzorhűtő a Zalmantól
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Előzmények
Réz Ninjával ünnepli ötéves születésnapját a Scythe
Új processzorhűtőkkel jelentkezik a Gigabyte
Csendes hűtés erős processzorokhoz
Új Cooler Master hűtők processzorokhoz
Új hőcsöves processzorhűtő a Zalmantól
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 2/2
Tesztünk második részében a legnagyobb léghűtők, valamint két új érdekesség szerepel.
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 1/2
Kétrészes sorozatunkban több mint egytucatnyi nagyteljesítményű és érdekes processzorhűtőt állítottunk egymás mellé.
-
Titan Amanda TEC hűtők
A Titan sajátos hűtési megoldását, azaz Peltier-elemmel szerelt processzorhűtőit teszteltünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





