Kontraszt, térhatású hang, körülölelő kép
A tévégyártók internetes oldalaira a termékkommunikáció részeként előfordul, hogy olyan információk kerülnek fel egy-egy modellel, technológiával kapcsolatban, amelyek nem minden esetben fedik tökéletesen a valóságot. Magyarul van olyan, hogy a marketing oltárán feláldozzák a realitást. Az ilyen hangzatos funkciók, paraméterek és szolgáltatások közül szedtünk össze néhányat, és arra is megpróbálunk rávilágítani, hogy a való életben ezek a legtöbbször hogyan működnek, milyen konkrét tapasztalatai lehetnek velük a felhasználóknak.
Végtelen kontraszt, mega kontraszt, ultrabrutál kontraszt
A kontrasztarány a legsötétebb (fekete) és legvilágosabb (fehér) kép világosságának, vagy fényerősségének (cd/m²) arányát mutatja meg. Értelemszerűen elméletileg minél nagyobb ez az érték, annál jobb a képminőség. Általános, hétköznapi használat mellett, még a plazma vagy OLED tévéknél is számolni kell minimális mértékű fény átszűrődéssel az egyes pixelek között, így a "végtelen kontrasztarányt", mint olyat, el lehet felejteni, még akkor is, ha egyes képkockákban éppen elvileg nem keletkezik fény.
Az LCD tévék esetében a háttérvilágítás miatt a helyzet még rosszabb, itt aztán pláne nem lehet szó "végtelen kontrasztról". Sokszor még a fekete illúziójának megteremtése is gondot okoz. E készülékeknél a gyártók sokszor adnak meg milliós értékeket (pl. 5 000 000:1) a hivatalos specifikációkban, de ezek csak a direkt e célra szánt képmódosító eljárások (például Dinamikus kontraszt) és speciális tartalmak (jellemzően nagyon sötét és nagyon világos képek) bevetésével érhetőek el. Magyarul olyan körülmények között jönnek ki ezek a számok, amelyek a mindennapi használatban nem fordulhatnak elő, így ezek az adatok becsapósak, még akkor is, ha hazudni nem hazudtak ezekkel kapcsolatban. A jelenleg uralkodó LED háttérvilágítású LCD kijelzőknél egyébként a valós kontrasztarány ideális beállítások mellett körülbelül 1500-2000:1 intervallumban mozog.
Az ívelt kijelző, amely körülöleli a nézőt
Az igazság az, hogy az ívelt kijelzők valóban nem a megszokott látványvilágot nyújtják, köszönhetően annak, hogy egyenes vonalakkal nem nagyon lehet találkozni, és hogy a sarkok kicsit fel, illetve lekunkorodnak (legalábbis így látja ezeket az, aki szemben ül velük, köszönhetően annak, hogy ezek más síkban vannak, mint a közepe).
Ám arról azért szó sincs, hogy a kép a hajlítás következtében tényleg körülölelné a nézőt, maximum akkor lehetne ilyesmiről beszélni, ha hármat-négyet sikerül ezekből beszerezni, és egymás mellé pakolni. Erre viszont otthoni körülmények közötti tévénézéshez nincs szükség, esetleg ez a megoldás a játékoknál jöhet szóba. De mivel az ívelt tévék jelenleg a drágább darabok közé tartoznak, ezért az átlagos anyagi körülményekkel rendelkező felhasználók esetében ez a módszer meglehetősen ritka.
A virtuális térhatású hangzás, és a nézőt körülölelő hangok
Úgy tűnik, hogy ez az ölelgetés sokak mániája az iparágban, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy ez egész egyszerűen nem igaz. Még a legtöbb készüléknél jóval komolyabb integrált hangrendszerrel felvértezett Bang & Olufsen vagy Loewe tévék sem képesek a surround hangzás megteremtésére, hát még a két darab rejtett hangsugárzóval, esetleg mélynyomóval ellátott modellek. A valódi térhatású megszólaláshoz több komponensből álló szett kell, a jelenlegi integrált megoldások a technológia jelenlegi állása szerint egyelőre erre nem alkalmasak.
Egyáltalán, úgy általában kiemelkedő hangzást felesleges jelenleg a televízióktól várni. A dinamika a legtöbb esetben hiányzik, a mélyeket sokszor alig hallani, úgyhogy akinek fontos a hangélmény is, az akkor jár a legjobban, ha beszerez valamilyen külső hangrendszert a tévéje mellé.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
