A kontraszt a legegyszerűbben megfogalmazva nem más, mint a világos és a sötét aránya, azaz a tónuskülönbség egy képkockán belül. Ezt az arányt a kontrasztaránnyal szokás jellemezni, és igazi vitaalapul szolgál, ha szóba kerül. Ez ugyanis egy olyan viszonyszám, amivel nehezen jellemezhető korrektül egy adott kijelző teljesítménye. Tovább tetézi a bajt, hogy mérése nem szabályozott, azaz nem szabványon alapul, így az a különböző gyártók által (és ezen belül különféle megjelenítésre alkalmas termékkategóriákban) megadott értékek összehasonlítása is nehézséget okozhat.

A kontrasztarány definíció szerint ugyanis nem mást jelent, mint a legsötétebb (fekete) és legvilágosabb (fehér) kép világosságának, vagy fényerősségének (cd/m²) arányát. Ez a megfogalmazás az, aminek pontatlansága miatt a kontrasztarányt többféle módon lehet értelmezni, hiszen a legsötétebb feketét nyilvánvalóan a legalacsonyabb, míg a legvilágosabbat a legnagyobb fényerősség beállítás mellett lehet mérni. Ezzel a módszerrel mérve e két érték aránya sokkal nagyobb lesz annál, mintha meghatározott, konstans fényerősség-beállítások mellett mérnénk a fekete és fehér világosságának egymáshoz viszonyulását.

Persze általánosságban igaz az, hogy minél magasabb a kontrasztarány, annál jobb. Tehát kijelenthető, hogy a nagyobb érték jobb teljesítményt jelent, de megjelenítők közötti egyértelmű sorrendet ez alapján csak akkor lehet felállítani, ha egységes mérési módszert alkalmazunk.

Ami a tévékben, monitorban lévő kontrasztbeállítást illeti, ezzel rendkívül óvatosan kell bánni, ugyanis a túl magas kontrasztbeállítással veszíthetünk a világos részek részletgazdagságból, fordított esetben pedig tompább, fakóbb kép lesz a jutalmunk, főleg abban az esetben, ha rosszul választjuk meg a "fényerőbeállításokat". Utóbbival ugyanis a fekete fényerejét, míg a kontraszttal a fehérét befolyásoljuk, tehát mint látható, ez a két beállítás kvázi kéz a kézben jár, és nem lehet büntetlenül tologatni külön-külön.