Magyar elektromos robogó hozhatja el a közlekedés forradalmát

A Servo Movement alapítójával Csapó Balázzsal beszélgettünk az ultradizájnos járműről, a kapcsolódó szolgáltatásokról és a jövőbeni tervekről.

Elektromos robogó és a megosztott áram

Az utóbbi évek legizgalmasabb hazai startupja a Servo Movement, hiszen a cég egyszerre gondolkodik ultradizájnos elektromos robogóban, ehhez kapcsolódó, forradalmi energiamegosztási rendszerben, és számos igen hasznos közlekedést javító szolgáltatásban. Az alapító ötletgazdát, Csapó Balázst faggattuk a koncepcióról, a részletekről, és az is szóba került, hogy mikor ülhetünk fel a Linda névre hallgató járgányra.

Honnan jött az ötlet és mikor, hogy elektromos robogó fejlesztésébe fogjon?

A Servo Movement projekt hivatalosan 2016 nyarán indult útjára, de maga az alapötlet már több, mint tíz évvel ezelőtt megszületett. Az olimpia után nem sokkal Pekingben töltöttem néhány napot, és még érezni lehetett a játékok hatását. Iszonyú volt a káosz, a túlzsúfoltság a szmoggal belepett városban, amelyet így élhetetlennek, szörnyűnek találtam. Az viszont rögtön feltűnt, hogy rengetegen használtak könnyű, kicsi, elektromos járgányokat, hogy átszivárogjanak a dugókon. Ezek többsége láthatóan nagyon olcsó, egyszerű kétkerekű jármű volt, amelyekre nyilván azért esett a választás, mert autóval egy rémálom a közlekedés, vagy csak szimplán mert az sokkal-sokkal több pénzbe kerül.

Csapó Balázs, Servo Movement
Csapó Balázs, Servo Movement [+]

Mi itt Európában akkoriban még nem is láttuk, hogy milyen óriási piaca van már Kínában az ilyen elektromos masináknak, de az én képzeletemet rögtön megragadta a dolog. Arra gondoltam, hogy át lehetne itthon is ültetni az embereket hasonló eszközökre, ám olyanokra, amelyek külseje jobban passzol az európai ízléshez. Így született meg az elektromos dizájn robogó koncepciója még a Távol-Keleten, és mikor hazaérkeztem, felkerestem az ötlettel Pákozdi Tamás (a.k.a. Sapka Művek) nemzetközi szinten ismert egyedi motorépítő mestert-művészt, aki legnagyobb meglepetésemre rögtön rábólintott a dologra és támogatásáról biztosított, annak ellenére, hogy ő általában extrém drága kétkerekűeken dolgozik. Ezt követően pedig együtt elkezdtünk dolgozni a járművön, amely viszonylag hamar formát is kezdett ölteni.

Említette, hogy a kezdetektől elektromos járművekben gondolkodott, de akkoriban a töltés még inkább gyerekcipőben járt, mint manapság...

Ez így van, és ezzel kapcsolatban mi is a homályban tapogatóztunk. Addig jutottam el, hogy valahogy integrálni kellene a töltőt a robogóba, hiszen a táp akkora, mint egy hordozható számítógépé, és akkor akár egyetlen szimpla konnektor segítéségével is meg lehet oldani az energiaellátást. Így fundáltuk ki, hogy akár a közterületen elérhető konnektorokat is használhatnánk a töltésre, hiszen itt nem olyan komplex akku rendszerekről van szó, mint az autóknál, nincs is szükség olyan nagy teljesítményre. Tehát nem egy új, a nulláról felhúzott töltőhálózatban kezdtem gondolkodni, hanem abban, hogy a már meglévő elektromos hálózatot használjuk fel, hogy azt kell megosztani valamilyen módon. Ez a Powers Sharing koncepciója, amely legalább olyan fontos részét képezi a Servo Movementnek, mint maga a elektromos robogó.


[+]

De mivel lehet rávenni az embereket, intézményeket vagy cégeket, hogy bocsássák rendelkezésre az áramukat, a konnektorukat? Ha bekopogok valahova, hogy szeretném bedugni a robogómat tölteni, akkor lehet, hogy rövid úton elhajtanak.

Igen, csakhogy a Powers Sharing egyik alapeleme, hogy nem szívességet kell kérni, hiszen aki az áramot biztosítja, az ezért pénzt, vagy valamilyen juttatást kap érte cserébe. Kifejlesztettünk egy rendszert, amelynek része a hardver, azaz egy elektromos csatlakozó, amely egy mobil alkalmazás segítségével aktiválható. A töltést követően pedig egyszerű automatizált netes tranzakció révén a felhasználó "fizet" a szolgáltatásért. Ebből az összegből pedig kap az, aki magát az áramot biztosította, tehát akinél az említett csatlakozó helyileg található, kap a rendszer üzemeltetője, illetve a Servo, mint fejlesztő. Ez a modell egyébként nagyon rugalmasan variálható, az egyes résztvevőkön múlik, hogy ki milyen arányban részesül a bevételből, azaz minden egyes csatlakozási pont egyedileg konfigurálható.

Így működne nagyban a szolgáltatás

Ehhez a kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, például akár úgy is, hogy van egy kertes háza, és annak a kerítésére szeretne tenni egy ilyen Servo Powers Share pontot?

Mi a kezdetektől fogva úgy tervezünk, hogy szorosan együtt fogunk működni a városokkal, és helyi, városüzemeltetéssel foglalkozó vállalatokkal, akik egyébként is hasonló feladatokat látnak el, például menedzselik a távhő szolgáltatást. Nekik megvan a helyismeretük, a helyi kapcsolatrendszerük, ismerik őket a fogyasztók, végfelhasználók, semmi értelme nem lenne megkerülni vagy figyelmen kívül hagyni őket úgy, ahogy az Uber vagy az Airbnb tette. Amennyiben egy adott régióban lesz egy ilyen partnerszervezet, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy valaki csatlakozzon a rendszerhez.

Powers Share pont
Powers Share pont [+]

Tehát mi ilyen, úgynevezett Servo régiókban gondolkodunk első körben, ami jellemző módon egy olyan város, ahol az urbanizációs problémák már jelen vannak, és megkeserítik a mindennapokat. Azaz például a közlekedési dugó, az ebből fakadó zajterhelés, a bűz, a parkolási problémák, és még sorolhatnám. A régió nem csak a várost jelenti, hanem a vonzáskörzetben található dolgokat, tehát például a szatellit településeket, turisztikai látnivalókat, amelyeket értelemszerűen szintén bekötnénk a rendszerbe. Így lehetségessé válna, hogy az ingázók is használják az elektromos járműveinket, és tudják tölteni azokat.

A hardvert, tehát ezt az elektromos csatlakozót ki gyártaná? Gondolom ezzel lehetne tölteni akkor más eszközt is.

Mi gyártanánk, és igen, alkalmas lenne ez a rendszer arra is, hogy telefont, drónt, laptopot vagy bármilyen más elektromos berendezést feltöltsenek energiával, vagy akár az utcán bedugva használják azt. Ez annak a digitalizált formája, mintha valaki felfütyülne nekem az irodába, hogy áramra van szüksége, én leereszteném neki a hosszabbítót, amire ő ráragasztana egy százast.

De azt fontos hangsúlyozni, hogy ebben a modellben nem az áram a portéka, hanem a szolgáltatás. Tehát hogy sztenderdizáltuk, hogy ilyen mikrotöltési folyamatokat kényelmesen, egyszerűen, tisztességesen és biztonságosan meg lehessen oldani az elektromos hálózat felskálázása nélkül.

Jelenleg milyen állapotban van a rendszer?

A közelmúltban lezajlott az első éles teszt, Veszprémben, ami minden szempontból ideális környezetnek számít. A tizenhatodik legnagyobb település az országban, amely azért kellően kompakt méretű ahhoz, hogy egyetlen városüzemeltetési cég végezzen minden tevékenységet. A földrajzi adottságai révén, hiszen dombokra épült, a biciklis közlekedés sokaknak nem opció, ezért járnak jelenleg autóval, de biztos rengetegen vannak, akik szívesen letennék azt.


[+]

Itt tehát kiépítettünk egy ideiglenes, saját fejlesztésű töltőpontokból álló rendszert, magyarul felszereltünk néhány dobozt a település frekventáltabb helyszínein, és kértünk néhány járművet a Go Mobility nevű cégtől, akik könnyű elektromos közlekedési eszközök kölcsönzésével foglalkoznak. Ezeket odaadtuk néhány helyi tesztelőnek egy pár hétre, és aztán kikértük a véleményüket, illetve összegeztük a tapasztalatokat.

A visszajelzések nagyon-nagyon pozitívak voltak, nem túlzás azt állítani, hogy a tesztelőink jelenséggé váltak a városban. Előfordult, hogy egy nagy luxusautó állt meg mellettem, kiszállt belőle egy férfi, és mondta, hogy most azonnal szeretne csatlakozni a csapathoz, neki már tele van a hócipője az autózással, a dugóval a várakozással. Szereztünk neki is egy masinát, és már jelezte, hogy vásárolni is fog egy ilyen elektromos járművet. Azaz bebizonyosodott, hogy át lehet ültetni az embereket a kéttonnás pöfögő vasakból a kicsi, könnyű, gyakorlatilag zajtalan járművekre. Ha pedig sokan tesznek így az élhetőbb várost, élhetőbb környezetet és jobb életminőséget jelent mindannyiunk számára. Emellett is bebizonyosodott, hogy a töltőpontok installálása is pofonegyszerű, gyakorlatilag néhány nap alatt lezavartuk az egészet, hiszen nem más, mint egy kis dobozban lévő konnektor, amit okostelefonnal lehet bekapcsolni.

De mikor valósul meg?

Mi a helyzet az elektromos robogókkal?

Rendelkezünk működőképes prototípussal, és most a engedélyeztetés, gyártás előkészítés zajlik. Jelenleg is épül egy kis üzemünk, ahol a gyártással kapcsolatos összes részletet ki fogjuk dolgozni. Sok olyan startupot láttunk, ami azért állt földbe, mert a vezetők nem optimalizálták a gyártási folyamatot, nem rakták össze a gyártással kapcsolatos know how-t, csak berendeltek egy kínai partnertől egy halom terméket, és csak később derültek ki az esetleges buktatók.

Linda!
Linda! [+]

Miután ezzel végeztünk, utána nézünk körbe, hogy kik lehetnek a beszállítók, és hol történjen az összeszerelés. Még az is benne van a pakliban, hogy a Servo, egyébként Linda fantázianevű, elektromos robogói teljes egészében Magyarországon készülnek majd. Sőt, igazából ez is az egyik fő célunk. Ez egyébként közgazdaságilag is egy racionális döntés lehet, nem véletlen, hogy rengeteg nagy autógyártó telepítette az üzemeit Magyarországra.

Milyen kapacitású akkumulátorokkal szerelik a robogókat?

A tervek szerint a járművünket három különböző méretű akkumulátorral lehet majd megvásárolni, a hatótávolság így 40 és 120 kilométer közé eshet. Veszprémben én egy 10 kilométer hatótávolságú akkumulátorral ellátott járművel teszteltem a rendszert, és nekem az, egy akkora méretű városban tökéletesen elég volt úgy, hogy létrehoztunk egy mini Powers Share hálózatot. A robogókba egyébként egy internetre csatlakozó fedélzeti számítógépet szerelünk, amely az okostelefonra valós időben információt küld arról, hogy meddig képes az akkumulátor eljuttatni a járművet. Konkrétan egy térképen jelenik meg az elérhető zóna, a domborzati viszonyok, az úthálózat, az időjárási viszonyok, illetve a felhasználó súlyának, vezetési stílusának figyelembe vételével. Ez az a felhasználói élmény, ami az elektromos közlekedést kihozza a kaland kategóriából, ami rendkívül kényelmessé és biztonságossá teszi az elektromos robogózást, és ami egy újabb érv amellett, hogy valaki letegye az autóját. Ezt a fedélzeti számítógépet a saját eszközünkhöz fejlesztettük ki, de úgy döntöttük, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük.

Mennyire gyors?

Jogilag az L1eB európai uniós direktíva szerint meghatározott kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy leginkább egy 50 köbcentiméteres motorral rendelkező hagyományos robogóra hasonlít. A maximális végsebessége 45 km/h, teljesítménye pedig 4000 watt lehet, ami egy ilyen típusú könnyű járműnél több, mint elég. A használatához szükség van bukósisakra, B kategóriás jogosítványra és kötelező felelősség biztosításra. Az a véleményem egyébként, hogy az elektromos eszközök elterjedésével és diverzifikálódásával párhuzamosan változhat majd a szabályozás is.

Mennyibe fog kerülni? Egyáltalán kölcsönzési vagy értékesítési modellben gondolkodnak?

A járművünket nem kölcsönzési célra fejlesztjük, hanem presztízs robogót akarunk gyártani, ami nagyjából a Vespa elektromos modelljével van egy kategóriában. Nem kívánunk belemenni az árversenybe az ázsiai gyártókkal, mert annak nem lenne sok értelme. Az árat így nagyjából 5000-6000 euró környékére lőttük be jelenleg. Tehát egyáltalán nem egy tömegtermékről van szó, és ez a külsején is meglátszik. Olyan járművet akartam alkotni, amely magára rántja a tekintetet, amelyen látszik, hogy nem egy hagyományos robogóból alakították át, amely felhívja a figyelmet magára a kategóriára, és ezzel arra az üzenetre, amit képvisel.


[+]

Azt gondolom, hogy a Lindára jó ránézni, egyedi, rögtön felismerhető. A neve sem véletlen, hiszen a nyolcvanas évek ikonikus filmsorozatából származik, amelyben a vagány rendőrlány egy kis robogóval közlekedett. Az az időszak inspirálta a formavilágot, sőt valamelyest az egész koncepciót is. Akkoriban még nem tervezett avulásban gondolkodtak a gyártók, hanem tervezett tartósságban A Linda úgy néz ki, amilyennek képzeltük a jövőt a nyolcvanas évek elején.  Egy sci-fi tárgy a múltból. A visszajelzések szerint egyébként az emberek értik és értékelik ezt a dizájnt, még azok a fiatalok is akik akkor még nem is éltek.

A jármű jelen állapotban címerállata a Servo Movementnek, még akkor is, ha társadalomra vagy az emberi életre gyakorolt hatás szempontjából az energia megosztás szabványosítása nagyobb jelentőséggel bír. Persze az is lehet, hogy a jövőben úgy alakulnak a dolgok, hogy Európa teljesen rákattan a robogóra, trendivé válik és a celebek is ilyennel akarnak majd járni, akkor előfordulhat, hogy a Linda kerül a középpontba.

Vannak befektetők a projekt mögött? Milyen az anyagi háttér?

2016-ban saját erőből finanszíroztuk a fejlesztést, egy évvel később egy úgynevezett angyal befektető szállt be, még ezen esztendőben elnyertünk egy prototípus fejlesztésre vonatkozó pályázatot, idén egy SME Instrument Phase 1 uniós pályázatot,  a közelmúltban megegyeztünk egy újabb befektetővel, és egy svájci szakmai befektető is támogat minket. Tehát az anyagi hátterünk stabil, és a fejlesztéseknek a forráshiány nem lehet akadálya.

Mik a közeljövőre vonatkozó tervek?

Jelenleg is keresünk munkatársakat, gépészmérnököket, informatikusokat például, szóval növeljük a gárdát. Emellett létrehozzuk a már említett gyártó- és fejlesztőüzemet. A pilot után Veszprémben elindítjuk 2019-ben a rendes üzemeltetést, és emellett egy-két további magyarországi helyszínen is megkezdjük a rendszer kiépítését egyfajta tesztüzemként, de úgy, hogy pár dolgot, szolgáltatást ezekben a régiókban értékesítünk is. A nemzetközi terjeszkedést is fontosnak és lehetségesnek tartjuk, és a jövő évi terveink között szerepel, hogy például svájci városokban is elindítsuk a szolgáltatást. 2019 tavaszán kezdjük az elektromos robogó elő értékesítését, és az esztendő végén már le is szállítjuk az első példányokat. Ha minden jól megy, akkor két-három éven belül már teljes gázzal üzemel a komplett Servo Movement több régióban, úgy, hogy a szolgáltatásokat és a járművet is meg lehet már vásárolni. A kilátásaink nagyon jók, hiszen a termékeink iránt van kereslet, van rájuk igény, úgyhogy jelen pillanatban nagyon optimistán látom a jövőt.

Azóta történt

Előzmények