Metroid: Other M - Teszt

Egy másik Metroid...

A Metroid sorozat egy igazi csemege, egy kultikus franchise, ami még 1986-ban indult, akkor még Nes-en. Azóta számos folytatást élt már meg, és egy jelentős stílusváltáson is átesett a Gamecubera fejlesztett Metroid Prime megjelenésekkor. Ekkor a Retro Studios remek érzékkel ültette át az addig oldalra scrollozó 2D-s Metroidot egy látványos, és akkor gyönyörűnek számító 3D-s, belsőnézetes alkotássá, aminek a Metroid Prime címet adták. Ez a vonal egészen a Metroid Prime 3: Corruptionig tartott, amit már a Wii újszerű irányítási metódusával vezérelhettünk (később az első két részt is kiadták Wii-re egy gyűjteményes csomagban). Ezt a megvalósítást a legtöbb rajongó maradéktalanul a szívébe zárta, és aranyba foglalta a Retro nevét, amiért ilyen körültekintő módon alkotta újjá a Metroid univerzumot. Azonban semmi sem tart örökké...

Nemrégiben ismételten egy új korszak köszöntött be a Metroid játékok életében. A Retro helyére a Team Ninja (Dead or Alive, Ninja Gaiden) került, és a változatosság gyönyörködtet jegyében az új csapat új stílusra váltott. Alkotásuk jellemzésére talán a legjobb megközelítés, ha azt mondjuk, hogy a klasszikus Metroid játékmenet 3D-be oltva. Visszatértek a külsőnézetbe (némi nézelődés erejéig bármikor válthatunk belsőnézetre is), az irányítást a végletekig leegyszerűsítették, és új elemekkel gazdagították a játékmenetet. Jól tették? Tény, hogy a Metroid Prime-ok után elsőre "primitívnek" tűnik, de már rövid játék után is felfedezhetőek az igazi értékek, amik bizonyítják, hogy nem egy egyszerű lövöldéről van szó.

A játék sztorija szerint Samus segélyhívást kap egy kutatóállomásról, ahova annak rendje és módja szerint rövid időn belül megérkezik. Hamarosan kiderül, hogy nincs egyedül, és rajta kívül már a Galaktikus Föderáció katonai egységének 7-es szakasza is a helyszínen tartózkodik. A csapat vezetője pedig Samus korábbi parancsnoka Adam Malkovich. Samus együttműködik a katonákkal, és ismét Malkovich parancsnoksága alá helyezi magát. Talán ez a pont az ami a játék egyik legkritikusabb részét eredményezi. Régi Metroid játékosok bizonyára tudják, hogy a sorozatban, mindig fokozatosan kapjuk meg a különféle képességeket, új páncélokat, új fegyvereket, stb. Ez esetben ezek már kezdésnél a rendelkezésünkre állnak, viszont kizárólag Malkovich jóváhagyása után használhatjuk. Nyilván ez a játékmenetre különösebb negatív kihatással nincs, de elegánsabb módon is megoldható lett volna. Picit furán veszi ki magát, hogy Samus már csak utána kapja meg a magas hőmérséklet ellen védő páncélzatot miután keresztülverekedtük magunkat egy lávával teli szobán.

Hirdetés

Maga a történet tehát nem egy Oscar-díjas alkotás, ennek ellenére elfogadható az olykor hosszúra nyúló bejátszásokkal és az egyszerű párbeszédekkel együtt is.

Részletek, összegzés

Mint korábban azt már említettem a belsőnézet a játék jelentős részében külsőnézetre váltott, ezzel együtt az irányítás is jelentősen módosult. Az Other M esetében nincs szükség a Nunchuk használatára, helyette a Wii Mote-ot eredeti helyzetétől 90°-kal balra elfordítva, vízszintes helyzetben használhatjuk. Alapvetően így a D-pad mellett két gombot használunk, egyet lövésre, egyet pedig ugrásra. Természetesen e mellett azért akadnak különféle menü gombok, és a Morph Ball-t előcsaló A gomb is, de lényegében a két gombbal és az irányokkal vezéreljük a játékot. Ez csak elsőre tűnik furának, így is maximális Metroid élményt ad, főleg, hogy ha a Mote-ot visszaforgatjuk. Ekkor ugyanis belső nézetbe váltunk, és így nézelődni tudunk, valamint pontos lövéseket adhatunk le. Apropó célzás, ez a külső nézetben félautomata módon működik, nekünk mindössze közelítőleg irányba kell állnunk és már be is céloztuk az ellenséget. Az egyszerű irányításnak viszont vannak hátrányai is. A D-pad ugyan jól használható, de négy irányra korlátozza mozgásunkat, ami a legtöbb esetben a pályák felépítése miatt nem okoz gondot, de olykor szükségét érezhetjük a precízebb irányváltásra is, amit sajnos ez esetben nem kapunk meg.

A játékmenet szempontjából fontos a helyszín felépítése, ami ebben az esetben kifejezetten jól sikerült. Ugyan alapvetően egy lineáris játékkal van dolgunk, de ennek ellenére változatos, izgalmas és legfőképpen élvezetes. Megjegyzendő, hogy egy kifejezetten nagy kiterjedésű játéktérrel van dolgunk, de mégsem érezzük magunkat elveszve benne. Az egyes részek okosan, egymásba fűzve következnek, és kellően átgondolt távolságokra vannak egymástól a mentés helyéül szolgáló terminálok. Nem kell igazán hosszan rohangálnunk ahhoz, hogy menteni tudjunk, és esetleges elhalálozáskor sem kell feltétlen a hajunkat tépni, vagy a controllert büntetni, ugyanis a legtöbb esetben az előző „szobából” folytathatjuk a játékot. Ez a játékosbarát megközelítés igazán gördülékennyé és frusztrációmentessé teszi a játékot. Ami elmondható az Other M egészéről. Érezhető a Team Ninja az irányú törekvése, hogy megtartsák a Metroidot jellemző tényezőket, de olyanok számára is élvezhetővé tegyék alkotásukat, akik eddig tartózkodtak a franchise-tól. Próbálkozásuk részben sikeresnek mondható, de érezhetően van még mit csiszolniuk rajta, hogy valóban eltalálják az arany középutat, amivel a fanatikus rajongók kívánalmainak és az "átlagos" akciójáték kedvelőknek is megfelelnek.

A Metroid Other M egyéb részei is legalább olyan profin vannak felépítve, mint például a pályatervezés. Gondolok itt elsősorban a grafikára. Grafikailag kétségtelenül a Wii egyik legszebb játékával van dolgunk. A Team Ninja hozta a tőle elvárható szintet, így a játék ezen részét csak szőrszálhasogatás szintjén tudnánk kritizálni. Bár személy szerint néhány animáció nem nyerte el a tetszésemet, összességében remek grafikáról beszélhetünk, Wii-s viszonylatban mindenképpen. A zene területén már kevésbé makulátlan a helyzet, bár vannak kellemes taktusok, azért a Prime szintjét nem éri el. Nincsenek olyan betétek, amik napok múlva is ott motoszkálnának a fejünkben. A hanghatások viszont a szokásos Metroid hangok, Metroid minőségben.

Összességében elmondható, hogy egy remek játékot készített a Team Ninja. Érdemes azoknak is beszerezni, akik esetleg eddig nem kedvelték a Metroidokat, ugyanis az Other M-et pörgős játékmenet, alkalmanként ötletes fejtörők (elakadás esetén érdemes jól szétnézni belsőnézetből), szép grafika és a múltba repítő Metroid hangulat jellemzi. Azoknak is érdemes egy próbát tenni, akik korábban a Prime-ban találták meg az Alfát és Omegát, az első fél órában ugyan lehet, hogy fanyalogni fognak, de a későbbiek folyamán beindul a játék, és onnantól igazi élvezet.

Az Other M sajnos közel sem hozta a Nintendo elvárásait. Az amerikai eladások csak valamivel több mint 500 000 példánynál tartanak, míg világviszonylatban is csak 770 000 környékén tart. Ez a Metroid Prime 3 1.6 milliós vagy éppen a Metroid Prime első részének 2.8 milliós eladásaihoz képest kifejezetten szerénynek mondható. Ennek ellenére bízunk benne, hogy a Nintendo és a Team Ninja folytatja ezt az irányt.