Hét GeForce FX 5900 a ringben

Az utóbbi hetek az nVidiáról szóltak, így mi is trendet lovagolunk. Most hét különböző FX 5900-as kártya mérkőzik virtuális hasábjainkon.

Összegzés

Szokásunkhoz híven következzen az értékelés! A kártyákat három szempont alapján vizsgáltuk a tesztelés ideje alatt. Elsőként a kártya körítése, csomagolása, a hozzáadott szoftverek alapján ítélkeztünk. Második szempontként a kártya hűtésének megvalósítása és ezzel egyetemben a tuningolhatósági mutatók, illetve szubjektíven a kártya hűtésének hangja játssza a szerepet. Végül rákukkantottunk az árlistákra, és értékeltük a látottakat ez alapján is.

Az Abit Siluro FX5900 OTES kártyája a csomagolásban nem mutat fel semmi újat, ráadásul a körítés sem nevezhető bőségesnek, ezért erre 6 pontot kap. A kártya hűtési megoldása ötletes, de mivel nem tudtunk konkrét értékeket mérni, ezért csak a "kézrátételes" módszerrel ítélkeztünk. A borda az izzasztás után forró volt. A hűtés a hangos kategóriába tartozik, talán ezért cserébe jól tuningolható, ráadásul kéken világít, ezen szempontok alapján 7 pontot kap. A kártya ára 79000 Ft + áfa, amely a mezőnyben a legolcsóbb (az ASUS-éval egyetemben). Összeségében a kártya a felsőkategória alsó szegmensébe sorolható, ajánlható (7/10), de ugyanezért az árért jobbat is kaphatunk.


Katt...

Az ASUS V9950 designos csomagolásban, emellett bőséges körítéssel rendelkezik, így ezen szempont alapján 9 pontot kap. Hűtési megoldása figyelemre méltó, a rézborda jót tesz a tuningnak is, ráadásul a kártyán helyet kapott két ventilátor nincs olyan hangos, mint az Abit egy ventilátora, ezért újfent 9 pontot kap. Az ASUS ára 79000 Ft + áfa, és ez bizony bármily meglepő is, de a legolcsóbb az összes kártya közül (az Abit-al egyetemben)! Összegezve az ASUS egy rendkívül igényes kártyát alkotott, szép és bőséges körítéssel, mindemellett "olcsón" is adja, ezért megérdemli a nagyon ajánlott (9/10) minősítést.

A Chaintech A-FX98 szép dobozt kapott, ennek ellenére kevés a körítés, habár sokan vannak, akik ennyivel is bőven beérik: 7 pont. A Chaintech hűtési megoldása az ASUS-éhoz nagyon hasonló, hangosságban is, tuningban pedig még nyújt is egy kis pluszt, ezért 10 pontot érdemel. A kártya ára 86000 Ft + áfa, ami az ASUS "fölött" helyezkedik el, holott az jobb körítéssel van megspékelve, ezért a kártya összességében nagyon ajánlott (9/10).


Katt...

A Gainward FX PowerPack! Ultra/1200 XP 128M Golden Sample hosszú neve és igényes doboza ellenére kevés hozzávaló extrával érkezik, csak a legfontosabb eszközöket mellékelik hozzá, ezért 7 pont jár (egyetlen előnye az Abittal szemben, hogy a Gainward S-Video elosztót is mellékel). A Gainward kártya hűtési megoldása kívülről ötletes, designosnak hat, ráadásul szép kéken világít, azonban az összességében leggyengébb tuningeredmények és a relatíve magas hang ezt az összképet lerontják, ismét csak 7 pont. A Gainward kártya 82000 Ft + áfás ára némileg magas, ha az előző két kártya paramétereit figyelembe vesszük: összegezve a kártya az erős középkategóriát (7/10) képviseli.

A Leadtek Winfast A350 TDH MyVIVO doboza nem mond túl sokat a termékről, a hozzáadott kellékek viszont némileg kárpótolnak ezért a hiányosságért, igaz felesleges extrákat nem csomagolnak hozzá, így marad a 7 pont. A kártya hűtési megvalósítását akár forradalminak is nevezhetnénk, ötletes megoldás jó tuningpotenciállal, azonban a hátrányai sem maradhatnak a szőnyeg alatt, gondolunk itt a gép belsejébe befújt meleg levegőre, vagy a két ventilátor által csapott zajra, ami bizony az ASUS és a Chaintech megoldásainál hangosabb (7/10). Az ára 80000 Ft + áfa, ami a kártyát jó vétellé teheti, ezért összegezve megérdemli az ajánlást (8/10).


Katt...

Az MSI FX5900-TD128 doboza és körítése lehengerlő, az MSI nemhiába az egyik legnagyobb cég a mezőnyben. Azok a leendő vevők, akik egy extrákkal teli megoldást keresnek, az MSI kártyájával nem járnak rosszul -- itt a zsuga remekel, 10 pontot kap. A kártya hűtési megoldása szintén nagyon egyedi, a hőmérsékleti adatok alapján kiérdemli a cikk "leghűvösebb kártya" címét (habár ilyen nem létezik), és ha a tuningolási mutatói nem is a legjobbak, azért ott van az élmezőnyben, ezen szempontok alapján 9 pontot érdemel. Az ár az, ami kicsit mellbevágó: 95000 Ft + áfa, ez bizony a legdrágább Geforce FX 5900 non-Ultra kártya, ami manapság létezik, azonban ezért rengeteg extrát kapunk. A kártya ajánlott (8/10) mindenkinek (aki FX 5900 vásárlásra adta a fejét), ellenben, ha az extrák nem fontosak, akkor ne ezt az FX-et válassza!

Az Aopen Aelous FX5900ULTRA-DV256 kártyájával kicsit bajban vagyunk, hiszen ez az egyetlen Ultra a mezőnyben. A doboz nagyon szimpatikus, és bár a körítése nem a legjobb a mezőnyben (az MSI-t nehéz lenne felülmúlni!), azért mindent megtalálhatunk a csomagban, amire szükségünk lehet. A hűtés: végre megtapasztaltuk a sokak által csak "porszívóként" emlegetett hűtést... A ventilátor a leghangosabb fokozatot akkor éri el, amikor a számítógépet bekapcsoljuk, de ez cirka 2-3 másodpercig tart, ezután lassabb fokozatra kapcsol, és elviselhető hangszinten forog tovább. Legalábbis addig, amíg nem indítunk el valami játékot. Ekkor ismét rendkívül felpörög, ennek ellenére a gép bekapcsolásakor jelentkező fülsüketítő zajt nem reprodukálja. A tuning területén jó eredményeket ért el a kártya, főleg a GPU húzásban, azonban a hang sokat ront az összképen, ezen szempontok alapján a kártya 6 pontot érdemel. A kártya ára 112000 Ft + áfa, ez az átlag Geforce FX5900 Ultra árakat képviseli. A GeforceFX 5900 Ultra csak azoknak ajánlható, akiknek a valamilyen oknál fogva a leggyorsabb Geforce FX kártya kell, már alapjáraton is. Hiszen, ha megnézzük a tuningeredményeket, akkor bizony kiderül egy-s más. A 256 MB memória manapság még nem hoz érzékelhető sebességnövekedést, de ez már egy másik cikk tartalma...


Katt...

fLeSs

Az AOpen kártyáját a Sowah Hungary bocsátotta rendelkezésünkre, míg a Leadtek, az ASUS és az MSI FX5900 a Ramiris jóvoltából jutott el szerkesztőségünkbe (bár ez utóbbiban az MSI is segítségünkre volt). A Chaintech kártyája az Expert Computer Kft-től érkezett, az Abit és a Gainward FX 5900-asai az Abittól és a Gainwardtól. Minden cégnek köszönjük a segítséget!

Azóta történt

Előzmények