Időmérő helyett hardverek szombatra

A törölt F1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzése helyén tátongó űrt néhány hardverrel igyekszünk betölteni.

Hűtés, hálózati eszközök

Az előző oldalon felsorolt számítógépek közös tulajdonsága, hogy mindegyikük léghűtéssel szerelt, ám manapság már a vízhűtésre vágyakozóknak sem kell mérnöki diploma, ha folyadék segítségével kívánják lehűteni a processzort, hála az előre összeszerelt, zárt megoldásoknak. Ilyen például az ASUS ROG Strix LC, mely a legtöbb ma kapható CPU-foglalattal kompatibilis, ráadásul dizájn tekintetében is jobban járunk, mintha egy hagyományos léghűtés mellett döntenénk, köszönhetően a CPU-blokkba és a ventilátorokba épített ARGB LED-eknek.

A réz alapra épülő, 80 x 80 mm alapterületű blokk egy 380 mm hosszú csövön keresztül juttatja a processzor által felmelegített hűtőfolyadékot az alumíniumból készült radiátorhoz, melyet kiviteltől függően két vagy három ventilátor igyekszik hűvösen tartani, hogy aztán a visszahűlt folyadék tovább folytathassa útját a processzor irányába.

Kétféle méretű modellt is találunk a Foramax webáruházának kínálatában, melyek 240, illetve 360 mm hosszú radiátorokkal lettek ellátva, ezek ára három év garanciával 80 800, illetve 102 400 Ft, ezen felül mindkét variáns elérhető fehér színben is, 76 800 és 105 500 forintért.

Hálózati eszközök

Az iWay.hu kínálatát böngészve találkoztunk az öt év garanciával 25 620 forintba kerülő Tenda 4G680 v2.0 nevű mobil routerrel, mely ugyan rendelkezik két darab LAN és egy RJ-11 porttal, de a SIM kártya foglalat és a mindössze 295 grammos tömeg révén inkább utazásokra vagy otthoni/munkahelyi hálózatoktól távoli munkavégzésre ajánlott.


[+]

A fehér színű, két külső antennával ellátott router támogatja az IEEE 802.11b/g/n, valamint a HSPA+ és LTE szabványokat, melyek segítségével legfeljebb 150 Mbps sebességű mobil adatforgalmunkat meg tudjuk osztani az említett Wi-Fi standardokat támogató hordozható eszközeink között, legyen az notebook, tablet vagy okostelefon, a hálózaton átmenő forgalom pedig WPA2-PSK titkosítással kerül levédésre.


[+]

Szintén a Tenda logóját viseli az AC7 AC1200 kétsávos asztali router, mely jóval olcsóbb, mindössze 10 510 forintba kerül, ráadásul az ac-s Wi-Fi szabványt is támogatja – cserébe persze nem hordozható és SIM kártya foglalata sincs, de ez nem is elvárt ebben a kategóriában. A router hátoldalán 5 darab leszerelhető külső antenna sorakozik, melyek között három LAN és egy WAN csatlakozó bújik meg, melyek maximum 100 Mbps sebesség átvitelére képesek, még a 2,4 és 5 GHz-es frekvenciasáv együttesen 1167 Mbps-os tempóra képes vezeték nélküli kapcsolat esetén. A hálózat konfigurálása és felügyelete nem csak böngészős felületen, de mobil alkalmazásból is történhet, arról pedig az öt év gyártói garancia gondoskodik, hogy a hardveres meghibásodások miatt se fájjon a fejünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Hardverek, hogy otthon maradhass

    A távolságtartás nehézségeinek elviselését segítő bútorok, noteszgépek, hálózati eszközök és kiegészítők kerültek fel heti listánkra.

  • Legalább a gép ne álljon le!

    PC-k, noteszgépek, házak és kiegészítők kerültek zsákunkba a héten – irány az online vásár!

  • Szép időben is gép előtt

    Erre a hétre sem fogytunk ki az otthon maradást támogató hardverek kínálatának nézegetéséből.

  • Akciók tojáskereséshez

    Számítógépek, meleg időben használható hűtők, házak és beviteli eszközök gyűltek egybe heti válogatásunkban.

Előzmények

  • A tavasz első ajánlatai

    Március első szombatjára perifériákkal, notebookokkal és érdekes komponensekkel készültünk.

  • Hosszú február, még több akció

    A héten processzorok és hűtések, gépházak és kiegészítők, illetve pár speciális szerszámkészlet került terítékre.

  • Akciósan végződik a hét

    Hálózati eszközök, notebookok és különböző apróbb kiegészítők árai is csökkentek az elmúlt napokban.

  • Bálint utáni akciók

    Ma még van esély, hogy egy akciós notebookkal, adattárolóval vagy valamilyen kütyüvel jóvátegyük, ha tegnap nem vettünk volna virágot!

Hirdetés