Hirdetés
A rózsaszín szemüvegen túl
A Sega Dreamcastet nagyban meghatározó Jet Set Radio, majd annak folytatása, a jogi okokból mai napig Xboxon rekedt Future egy egyre bővülő és hihetetlenül szenvedélyes rajongótábort szerzett magának az utóbbi két évtized alatt. Graffitik, cell-shaded megjelenítés, túlzott arányok, elborult táncok és trükközések, és az elképzelhető legváltozatosabb, adrenalimpumpáló zenei felhozatal – funk, trip hop, acid jazz, J-pop – ezek adták a rövid életű franchise lelkét. A ködbe veszett sorozat újraélesztése rendre kudarcot vallott, míg nem egy Dion Koster nevű rajongó kezébe nem vette a dolgokat, elhatározva, hogy visszarepít minket a gyerekkori gondtalan időkbe, és megidézi előttünk Masayoshi Kikuchi játékduójának varázsát. Így született meg a színkavalkádban pompázó Bomb Rush Cyberfunk, mely ízig-vérig egy Jet Set Radio játék az eltérő neve ellenére, a megannyi furcsaságával, hangulatával, és bájával együtt. Aki pedig erre vágyik, az garantáltan elégedett lesz, és ez a teszt elsősorban nem is nekik szól.
Fontos megérteni és elfogadni, hogy a Jet Set Radio Future óta eltelt 21 év. Ez még a százharminc éves múltra visszanyúló filmes médiumban is rengeteg idő, nem hogy a videojátékok világában, melyekről érdemben csak az 1970-es évek vége óta beszélhetünk. Ez alatt az idő alatt nem csak technikai fronton történt rengeteg fejlődés, hanem általános játékdizájn terén is. Való igaz, vannak műfajok, melyek vesztettek mélységükből és összetettségükből az évek alatt, ahogy vannak olyan klasszikus alkotások, amik mai szemmel is megállják a helyüket. De a Jet Set Radio nem ilyen, és reálisan nézve a Bomb Rush Cyberfunk sem az, mely annyira igyekszik a régi párost lemásolni, hogy közben elfelejt újítani, elődje árnyékán túlmutatva utat találni magának, és egyben felismerni, hogy vannak dolgok, amik ma már korántsem működnek olyan jól, mint régen. Ez pedig mindenben tetten érhető, legyen szó a grafikáról, a pályafelépítésről, a történet prezentációjáról, vagy úgy alapvetően a játékmenet és mechanikák változatásságáról, mélységéről.
[+]
A történet elég nagy katyvasz, de ha másért nem, talán ezért sikerül majd pár embert bevonzania. A helyszín Új Amszterdam, mely a legkülönfélébb zenei stílusban utazó, gördeszkázós, BMX-es, és görkoris bandáknak a színhelye. Vannak itt bőgatyában rapre totyogó bácsik, a punkságot teljes mértékben megtestesítő, másoktól lopott végtagokkal hencegő utcai tagok, de még vinyl lemezekkel tarkított ruhában tengődő futuristák is, akik történetesen a játék fő ellenlábasai lesznek. Semmiből jövő bandaként az lesz a célunk, hogy a többit legyőzve megszerezzük az uralmat a város fölött… és visszaszerezzük a levágott fejünket. Ha ez az egész rémesen furcsának hangzik, akkor sikerült átadni a lényegét. Sajnos azonban az alapfelütésen túl a sztori nem sokat kínál, hiszen prezentációjában roppant fapados – elég csak a sokszor statikus pillanatképekből álló, zene és szinkron nélküli ‘átvezetőkre’ gondolni, vagy az alapvetően idejétmúlt grafikai megvalósításra, amely ugyanolyan alacsony textúraminőséggel és polygonszámmal dolgozik, mint spirituális elődjei. Nem ártott volna ránézni a Hi-Fi Rush-ra, vagy a sokkal minimalistább, de hasonló stílusban mozgó Rollerdrome-ra inspirálódás gyanánt.
[+]
A játékmenet már egy fokkal érdekesebb, hiszen félrámpákról fellendülve tudunk majd graffitiket szórni a levegőben, vagy korlátokon csúszva, hirdetőtáblákon oldalazva és földreérkezéskor egyensúlyozva trükköket és kombót építeni. Lényegében a klasszikus Tony Hawk formuláról van szó, azzal az éles különbséggel, hogy itt jóval kevesebb a trükk, illetve az ezek kivitelezésére használható környezeti elem, így a fókusz inkább az ugra-bugrálásból eredő hangulaton lesz, mintsem az igazán cseles mozdulatok kivitelezésén – főleg, hogy ezeket el sem lehet rontani. Vigaszként azért kapunk egy kezdetleges harcrendszert is, mely során poén, hogy a festékszórónkat is használhatjuk – lényegében az alapvetően pontszerzésre szánt mozdulatok használatával kell majd rendet tennünk a láthatóan korrupt rendőri erők között. Sajnos azonban a további játékelemek képtelenek megfelelő keretbe foglalni a fapados bunyókat és a limitált trükközési lehetőségeket, így képtelen nem azt érezni az ember, hogy bizony valami igen soványka és szegényes játékot kapott, ami csak korlátolt ideig tud szórakoztató maradni.
[+]
A Bomb Rush Cyberfunk tényleg nem szól másról, mint egy kis lazulásról a TV előtt és a régi emlékek felelevenítéséről. A történet küldetései ugyanis olyan rövidkék és sekélyesek, hogy sokszor hamarabb véget érnek, mielőtt valaki negyvenig elszámolna. A játékidőt pedig úgy néz ki, azzal kívánták kitölteni, hogy minden pontot próbálnunk kell telenyomni falfirkákkal, mert csak így tudunk elég reputációt szerezni a falatnyi missziók elindításához. Ez még pár alkalommal szórakoztató is, de amikor már huszadjára kell rángatni a sticket ugyanahhoz a dologhoz, az egy kicsit fárasztó tud lenni – nem hogy kétszáz alkalom után. Emellett melléktevékenységek se nagyon vannak, ha azt nem számítjuk, hogy minden városnegyedben van pár elrejtett graffiti, illetve néhány ledönthető figura, amik apró extra tartalmakat oldhatnak fel. Belegondolva némileg ironikus, hogy a Jet Set Radio Future-höz hasonlóan 21 éves Tony Hawk’s Pro Skater 4 mennyivel többet tudott ennél. A játékmenetet egyébként tovább hátráltatja, hogy az amúgy is egészen kicsi játéktér számos apró zónára van osztva, melyeket töltőképernyők sora választ el egymástól. Ez egy 20-25 éves hardveren még érthető és talán indokolt volt, manapság már egyáltalán nem.
[+]
Összegzés
Talán a legnagyobb kritika, amit el lehet mondani a Bomb Rush Cyberfunkról, az az, hogy egyszerűen unalmas és erőtlen. Nincs meg benne az a pezsgés és lendületesség – a kétségtelenül ütős stílus és zenei kavalkád ellenére se – ami egy ilyen címtől elvárható lenne. Visszarévedni a múltba sokszor gyümölcsöző eredményeket hozhat, és a Jet Set Radio rajongói valószínűleg meg is kapták, amire oly régóta vágytak. Azonban felelőtlenségnek és kihagyott lehetőségnek érződik, hogy ahelyett, hogy a Team Reptile létrehozott volna valamit, ami a múlt művei által inspirálódva meg tud állni a saját lábán, a saját korában, alkotásukat csupán a rajongók rózsaszín nosztalgiamámoros áhítata tudja a felszínen tartani. Sebaj, a hasonló élményre vágyóknak továbbra is ott van az utóbbi évekből a Rollerdrome, vagy a Tony Hawk’s Pro Skater első két részének remake-je.
A Bomb Rush Cyberfunk augusztus 18-án jelent meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra, és Switch-re.
A Bomb Rush Cyberfunk legjobb vonásai:
- Hangulat;
- zenék;
- Jet Set Radio fanok számára kihagyhatatlan.
A Bomb Rush Cyberfunk legrosszabb vonásai:
- Mindenki más számára kihagyható;
- idejétmúlt prezentáció;
- soványka játékmenet.
Koncz Dávid
