Hirdetés
Bevezetés és single élmények
Az Electronic Arts és a DICE még 2009 februárjában jelentette be hivatalosan, hogy készül a Battlefield: Bad Company második része, amit szerencsére számítógépes rendszerekre is fejlesztettek a srácok. Azóta eltelt jó pár hónap, tavaly novemberben már tesztelhették a PS3 tulajok, később pedig ez év januárjában a PC-s társadalom is kipróbálhatta a béta fázisú játékot Port Valdezben, amiről már írtunk egy cikket is.
Igen, ismét eljött a Bad Company felmentő legénysége, hogy az oroszok seggét jól szétrúgják ismételten, ezúttal már komolyabb sztori felhozatalban. A kezdés meglepően egyedi, hisz nem egyből a modern korban lődözünk. A sztori szerint éppen az 1940-es évekbeli Japán egyik szigeténél vagyunk, az Aurora hadművelet idején, amikor egy titokzatos bomba után kell kutatnunk, mai szemmel nézve az EMP, az elektromos impulzus bomba elődjét kell jó kézre juttatnunk. Az első küldetés, a prológus intenzitása, pörgőssége meglepően jó, szinte tökéletes, ha szabad ezt a szót használni, de mint tudjuk, tökéletes játék nincs. De az a pillanat bizony, hogy az volt! A játéktörténelem háborús játékok részlegének a legjobb és az epikus csata című pillanatoknál ott a helye. A klasszikus bevezető után pedig hirtelen a modern korba csöppenünk, hiszen ezért Bad Company a játék címe. Innentől kezdve a csontig lerágott amerikai-orosz konfliktus lesz a téma. Az oroszok rátették a kezüket az Aurorára, nekünk pedig 4 fős osztagunkkal ezt meg kell akadályoznunk, hogy az oroszok ne vessék be az USA területén.
A küldetések -amelyekből összesen 13 található a játékban- meglehetősen jól felépítettek; vannak hangulatos havas pályák, vagy ennek ellentéte, a sivatagos valamint dzsungeles küldetésekben is részt vehetünk, amelyek Dél-Amerikában játszódnak, de akad azért köztük egy-két unalmas is, pl., amikor egy sivatagos környezetben három helyet kell felkutatnunk a fogságunkból megmenekült orosz tábornok, Kirilenko (nem az NBA-s sztárról van szó) után. Ami kifejezetten tetszett: amikor Marlowe-val magunkra maradtunk a fagyos télben, házról házra kellett betörnünk némi felmelegedés reményében. Ha túl sokáig maradtunk kint a szabadban, akkor a monitorunk folyamatosan párásodott, s ami kellően tetszett, ilyenkor még célozni sem tudtunk pontosan, annyira didergett valamint reszketett hősünk keze. Másik kedvencem, amikor mennydörgés robajára kellett csipázni egy bolíviai támaszponton. Hangulat, hangulat kérem szépen! A vége pedig kifejezetten túl amerikaira sikerült, a sztori befejezése illetve a szinapszis túl Modern Warferes hangulatban pompázott. A sztoriról röviden ennyit szerettem volna tudatni, a többit már a ti feladatok lesz megismerni, hiszen van mit felfedeznetek benne. Egyébként a történet során van lehetőségünk M-Com állomásokat felrobbantani, ez tulajdonképpen a multiplayer Rush módját idézi. Nagyon jól jártok, ha minden fegyvert felvesztek a küldetések során, hiszen így oldhatjuk majd fel a különböző mentési pontoknál lévő support ládáknál a fegyverek elérhetőségét és használatát. Tehát minden fel nem vett fegyvert érintsetek meg legalább egyszer, s ezt a program jelzi majd ingame közben egy felbukkanó ikonnal, amikor sokszor olyan érzésünk van, mintha egy-egy achievmentet kaptunk volna. Ötletes! Adott küldetéseknél járműveket is használhatunk, ilyen a quad, a páncélos, a katonai Humwee, a motorcsónak vagy a tank, de megfordulunk helikopterekben is.
A játék sztorija normál fokozaton 5-6 óra alatt teljesíthető, tehát nem túl hosszúra sikeredett a BC2 ezen része. De mit is várhatnánk egy multiplayer orientált játéktól? Szerintem örüljünk, hogy egyáltalán készült hozzá solo kampány is, amit az előzetes információk szerint a tisztelt fejlesztők cooperative móddal és DLC-kkel szeretnék még kibővíteni a közeljövőben. A sztori már sokkal komolyabb hangvételben halad előre, de azért megmaradtak a pofás beszólások is, amik kellőképpen lényegre törőek és sajnos emellett rövidek is. Az átvezetők tehát látványosak, de történetileg semmitmondóak. A karakterek szinkronjai az EA mércéjéhez mérve tökéletesen meg lett rendezve, és ami a legfontosabb, hogy mind a négy katonának van igazi személyisége. Mi személy szerint egy Marlowe nevezetű újonc katonát fogunk alakítani, aki azért lépett be az amerikai hadseregbe, hogy tudjon pörögni, némi vagányságra vágyik. Tisztelettel jelentem, hogy az 5 óra alatt ezt bőven megkapja. Felettesünk a színes bőrű Redford (Sarge) osztagparancsnok, akiről illik tudni, hogy magától jelentkezett a Bad Companyba, ezen belül a Bravo Two szakaszába. Sokan őrültnek vélik, hogy ide jelentkezett, hiszen a B században csak öngyilkos küldetéseket hajtanak végre a kormány titkos megbízatásából. Harmadik társunk Haggard, aki a robbanóanyagok nagy szakértője, utolsó társunk pedig Sweetwater névre hallgat, és arról híres, hogy a főiskolai évek során vírust töltött fel egy katonai hálózatra. Eszes, éppen ezért a hadsereg támaszkodik rá. No, de hiába okosak vagy tapasztaltabbak társaink, ha egyszerűen ingame közben sík hülyék, nem tudnak célozni, nem segítenek ész szerűen, és ami kellőképpen csodálatos, hogy nem tudnak elhalálozni. Ez nagy szerencse részünkről nézve, legalább nem látjuk a Game Over feliratot. Már sokszor volt olyan helyzet, amikor figyeltem a társaim helyzetét, kaptak mindent, ólmot, gránátlövedéket, rakétát, de semmi sem hat ellenük, legyőzhetetlenek. Kár, hogy az egyik csapattársunk nem felcser, így normál vagy hard nehézségi fokozaton simán meghalhatunk és nincs aki újraélesszen minket (Marlowe), nincs kiút, csak a loading és a reloading. A másik említésre méltó probléma, hogy furcsa helyzetekben az ellenség mindig minket vesz célba, mintha egy jól működő Aggro rendszer (ld. Army of Two részek) lennénk hősünkkel, mindig megtalálnak valahogy, hogy tudjanak egy picit sebezni, de ezt érthetetlenül néztem végig. A sztori tehát nem rossz, egész tűrhető, van olyan szinten mint a Modern Warfare 2. Az EA felnőtt már a katonai shooterek közé, a Medal of Honorban már biztosan jobb és kidolgozottabb történetet fogunk kapni, amit még az Activision is megemlegethet – talán.
A játékprogram gyönyörű grafikáját a DICE saját fejlesztésű Frostbite motorja hajtja. Nagyon szépen fest a látvány, persze megfelelő vas is kell cserébe. Kellően részletesek a textúrák, a havas pályák, a dzsungeles részeknél a növényzeten keresztül átszűrődő napfény a Crysis "tökéletességét" juttatták eszembe. A főkarakterek valamint a becsapódás utáni törmelékek rendszerint jól kidolgozottak, bár pár mellékkarakter hasonlít egymásra, kicsit sterilek lettek. Grafikailag egy szinten van a BC2 a "techdemó" Crysisszal, ami mára már igen jól fut középkategóriás gépeken. A sivatagos részeknél pedig úgy éreztem magamat, mintha valójában az Atacama-sivatag kellős közepén mászkálnék, annyira káprázatosan vakító napfény dominált pár helyen, hogy majdnem hőgutát kaptam tőle. És emellett még kisebb homokviharok illetve hófúvások is zavarták a kommunikációt illetve a csatározásokat. Egy játék, amiben számít a természeti erő, akkor ez bizony, hogy a Bad Company 2. Tehát a képi világ egyszerűen lenyűgözőre sikerült, s ami sok MW2 fant zavarni fogja, hogy a multiplayer pályáin is jelen lesznek ezek a viharok különböző formái. Persze most senki ne gondoljon tornádó erejű széllökésekre. Csak ezek a kis tényezők nyilvánvalóan fogják zavarni célzásunkat és a terepismeretet. Tehát megrögzött MW2 fanatikusok kerüljék a játékot nagy ívben. Nem csak ezek miatt, hanem sok egyéb más ok miatt is! Erről részletesebben a multiplayer résznél fogok írni, hogy miért.
Karakterünknél az eddig bevált két fegyvertípus lehet, egyet választunk a support ládából elsődlegesnek, a másikat pedig értelemszerűen másodlagosnak. Utóbbinál célszerű berakni valamilyen nehéz fegyvert, ugyanis, ha valaki látványos pusztítást akar végrehajtani, az legalább megkapja azt a vizuális élményt amennyiért kifizette a játékot. Emellett még C4 robbantószerrel is villoghatunk a volt komcsik ellen. A fegyverekből akad bőven mi szem-szájnak ingere, de ezeknek a szórásuk túl lassú, szemmel szinte tökéletesen követhetőek. A fegyverek kézben tartása és szerkezetük is hagy némi kivetnivalót, de ezek egyáltalán nem nagy negatívumok. Mondjuk az MW részekben a fegyverek kidolgozottsága sokkal „csinosabb”.
A környezet teljes mértékben leamortizálható. A pusztításért, ami része a látványvilágnak, a Destruction továbbfejlesztett változata, a Destruction 2.0 felel, amire egy rosszindulatú szavunk sem lehet, csak dicsérni tudjuk a vele járó látványt. A hangok fenomenálisak, a teljes háborús atmoszférát nagyon átadja és tökéletesen passzol a Destruction és a Frostbite rendszerhez. E téren egyszerűen maga a tökély a Bad Company 2! Leírhatatlan a háborús élmény, hozzá képest a Modern Warfare 2 csak háborús pillanat. Persze semmi bajom az MW2-vel, nagyon is jó játék az, csak egyszerűen nem tudom össze nem hasonlítani a két nagyszerű katonai shootert. A következő oldalon pedig a multiplayert veszem górcső alá.
Multiplayer élmények
Miután végigvittük a játék igen csak rövid solo történetét, gondolom mindenki a többjátékos részbe vetette be magát, mint újonc katona. A Battlefield játékok szavatosságát mindig a multiplayer biztosította, több millióan játszanak vele és mégis rétegjátéknak nevezhető ennek ellenére is. Sokkal jobb élményt biztosít a játék ezen része, mint a singleplayeré. Hogy miért is rétegjáték? Gondolom sokan tudják már mire akarok kilyukadni: a BC2-ben is a csapat összetartásról, a taktikázásról kell, hogy szóljon minden. Aki magányos farkasként küzd online, annak nem igazán fog tetszeni a játékmenet, kénytelen tehát szakaszokba verődni és hozzá szokni a Battlefield adta csapat alapú követelményekhez. Vagy megszokod, vagy megszöksz. A többjátékos rész a multiplayer történelem stílus teremtője, ha szabad így fogalmaznom. Tehát csapatba verődünk (akár családias hangulatban), szánt szándékunk a bajtársaink megvédése lesz, még ha nem is akarod, akkor is megfogod védeni őket a haláltól. Társainknak azzal segítjük az életben maradást, ha használjuk a kijelölő funkciót célzás közben az ellenségeknél (alapértelmezett Q billentyű). Nagyon sokat segít mindnyájunknak. Ha nem használjuk, gyakorlatilag elástuk magunkat. Tessék használni, ha jót akarsz magadnak és csapatodnak. Mindezek mellett még pontokat is kapunk érte, ha az ellenséges célpontot semlegesítette valamelyik osztag. Persze akadhatnak a játékban deviáns viselkedésű gémerek is, 24 órás multis mókázásom során találkoztam normálatlan gyerekkel is: Squad Deatmatch játékmódban, amikor az Abrams páncélost javította éppen én foglaltam el a vezérfülkét, tehát én irányítottam a tankot és lövöldöztem, erre ő angolul (nem, nem ruszki volt) elkezdett nyavalyogni, hogy szálljak már kifelé a tankjából, leállt hisztizni csatázás közben, még a hangszórót is le kellett halkítsam egy darabig. Természetesen nem cseréltünk helyet, hiszen nem volt adott a körülmény. Pár percig ugyan bírtuk és ő is már elhallgatott szerencsére, később pedig meghaltunk. Újra-spawnoltunk, és erre ő oda jött hozzám és egyszer csak lepuffantott. Hm gondoltam nem csak a Modern Warfareben vannak ilyen szituk. Na az ilyenek teljesen szétvágják az egész játékélményt, tőlük jobb szabadulni, és keresni egy másik osztagot. Természetesen nem muszáj elhagyni a szervert, mert így is elég lassan jön össze a multizás. De különösebben nem kell foglalkoznunk az ilyen member tagokkal, nem éri meg.
A multiplayer szerepléseink alapján tapasztalati pontokat kapunk a rendszertől, amely hasonló a Modern Warfare játékstílusához, csak éppen sokkal lassabban érjük el a kívánt szinteket. Szinte vért kell izzadnunk érte. Jobb is így, tartósabbá válik a többjátékos módozat. XP-k mellett a program jutalmakat is szívesen osztogat. A Statisztika rendszerünknél megnézhetjük, hogy kiket késeltünk meg hátba, és azoknak a dögcéduláit online nevükkel ellátva természetesen a profilunknál megnézhetjük. Ha egy online játékost többször késeltél meg eddigi BC2 multiplayer pályafutásod során, akkor egyértelműen X dögcédula lesz a tarsolyodban a neve mellett. Emellett még azt is nézi a játék, hogy melyik fegyverrel és páncélossal töltöttünk el a legtöbb időt és mennyit gyilkoltunk vele. Viszonylag jól működő barátlista rendszere van, a haverok könnyen követhetőek, már amennyiben szabadak a szerverek. A szerver kereső már sokkal inkább idegesítőbb, s ezzel elérkeztünk a játék legnagyobb hibájához! Bétában is ez volt a helyzet, de ezt nem gondoltuk, hogy a teljes játékban ezt nem gyorsítják fel. Iszonyatosan lassan frissít és keres szervereket az EA online rendszere. Ezért sokszor csak a Play Now funkciót használok, ami már jóval gyorsabb. Türelmetlenkedőknek nem ajánlott a Bad Company 2 a multiplayer jelenlegi állapota miatt. Sok szerver leállt a túlterheltségek miatt. Kedvenc szervereinket pedig rendezhetjük kedvünk szerint, bejelölhetjük favoritba őket.
A teljes játékban mindösszesen 4 osztály érhető el (mint a bétában), de ezek nagyon jól ki vannak dolgozva és kiegyensúlyozva. Van az Assault, vagy szép magyarosan kifejezve a lövész kaszt. Ők a támadás élharcosai, szükségünk van rájuk, hiszen ők a nagy rusherek gépkarabélyokkal, kötelező gránátvetővel felszerelkezve. A következő kaszt, amit sokan használnak az az Engineer vagy utász. Ők több fajta hangtompított támadófegyvert (pl. SCAR-H) használnak elsődleges fegyverként. Emellett van egy kötelező aknavetőjük vagy aknájuk is. A páncélosok és a tankok védőangyalai. A Medic vagy szanitéc már egészen az assault tagokat hivatott leginkább támogatni elsősegély csomagjaikkal és „nagypapáikkal” felszerelve. A hipokrátészi esküt sokszor mellőzik az ellenséges katonák legyilkolásával, de ez van, jól jön a segítségük, mint mikor újraélesztenek a csatatér kellős közepén. Az utolsó kasztunk a Recon vagy a felderítő. Különös, hiszen nem egy kommandó egységről lenne szó, hanem a rettegett mesterlövészekről. Az Assaultok ellentéte, és mindig a legtávolabbi részekre sompolyognak vagy hátul maradnak a főbázisnál (Rush módba) és titokban osztják a fejlövéseket, némi mortár támogatással megfűszerezve. Meglehetősen fontos taktikai kaszt, amennyiben jól használjuk ki adottságaikat. Minden katonai osztály fejleszthető különböző tulajdonságokkal, mint pl. hőkövető rakéta, vagy hogy páncélosba beülve legyen e másodlagos fegyvere az adott tanknak. Fegyverünkön legyen e Red dot vagy Scope. A karakterünkkel pisztolylövés nélkül is tudunk fejlődni, amennyiben felvállaljuk a támogató vagy az ellátó szerepét. Nem muszáj lődöznünk, ha kedvünk tartja csak simán futkározhatunk a csatamezőn a felcserekkel és újraéleszthetünk, dobjuk az elsősegély ládát vagy a lőszeres ládát a technikussal, amelyek segítségükkel meglehetősen jól megerősíthetjük az előretolt állásunkat vagy az állóháborút. Így nyert ügyünk is lehet. Erre az esetre nem árt 2-4 fő, hogy tartani tudjuk a stabil frontot.
Pályákból meglehetősen kevés van, 8+2 db, amelyekhez három fajta környezet dukál: havas, dzsungeles, sivatagos. Négy játékmód van: ezek közül a Rush a legkiemelkedőbb. Ebben a Lerohanás módban egy-egy M-Com állomás védése vagy elpusztítása a cél, amelyek előrehaladtával folyamatosan bővül ki a térképünk részletei, ezzel igazi sandbox játékélményt biztosítva a játékosoknak. Az M-Comok épületekben helyezkednek el, amelyek a tankok ostromlásával vagy mortár támogatással is elpusztíthatóak, vagy a már Béta tesztben említett C4-es módszerekkel is. Nem muszáj tehát plantolnunk. Sajnos. Ebben a játékmódban található a legtöbb mesterlövész, viszont sokkal változatosabb játékmenetet diktál. Megmaradt a Conquest, hódítás mód is, amelyben a zászlók megszerzése és tartása a legfőbb célunk, ehhez különösebb megjegyzést nem is írnék, megrögzött BF fanok kedvenc játékmódja. A harmadik játékmód a Squad Rush, az Osztagharc. Ez tulajdonképpen a Rush játékmód leegyszerűsített változata, amelyben max két osztag küzd egy-egy M-Com állomásért. Az utolsó játékmód pedig a Squad Deathmatch, ez nem más mint a Team DeathMatch megfelelője, vagyis a többi játéknál megszokott csapatharc. Maximum 32 fő lehet egy szerveren online. A 64 fős szeróknak lőttek, jobb is így, de nem kizárt később egy 64 fős szerver sem.
Összességében a Bad Company második részéről elmondható, hogy sajnos nem született tökéletes játék, még erre sokat kell aludnunk, hogy valami 100%-os legyen. Aki élvezetes és annál inkább rövid és hangulatos egyszemélyes kampányra vágyik valamint hosszú életű multiplayer támogatásra, az mindenképpen vásárolja meg, mert biztosan nem fog csalódni benne. Bár az elején még kisebb technikai bakik akadhatnak, sőt adódnak is mint pl. oktalan szerver kirúgás vagy megszakítás, de idővel ez tuti stabilizálódni fog. Remélem majd a csatatéren találkozunk, katona! Dismissed!
Értékelés | |
9.2 | Játékmenet: Több mint 10 változatos és hangulatos főküldetésből áll a katonai lövölde egyjátékos része. A többjátékos módja pedig ezt csak fokozni tudja. Multi támogatás nélkül maximum 8.5 pontot érne a játékmenet. |
9.5 | Hangulat: Remek hangulat jellemzi a solo részt is, amelyre rátesz egy jó nagy adag lapáttal a háborús atmoszféra. |
9.4 | Grafika: A grafika és a látványvilág egyszerűen zseniális, tökéletes összhangban van a Frostbite és a Destruction2.0. |
9.6 | Hangok: A hangok minden tekintetben fenomenálisak, nagyban hozzájárulnak a háborús élményhez és ennek tökéletes átéléséhez. |
9.5 | Összességében: Az egyik legjobb katonai shooter játékkal van dolgunk, amelynél a single player hangulatosra, de rövidre sikerült. A többjátékos rész miatt pedig úgy vélem must have kategória a Bad Company 2. |
A játékot a PC-s verzió alapján teszteltük!