Bevezető, Skype
Nem is olyan régen, amikor a mai harmincas korosztály még tinédzser éveit taposta, a mostani korszerű technológiákhoz viszonyítva eléggé korlátozottak voltak a kommunikációs lehetőségek. Ugyan már volt mobiltelefon és SMS is, no meg betárcsázós internetkapcsolat, de az ingyenes VoIP-alapú megoldások, a videóhívás, a közösségi oldalak maihoz hasonló elterjedtségétől és magától értetődő használatától nagyon messze voltunk. Mára rengeteg eszközt és szolgáltatást használhatunk kommunikációra, jórészt helytől függetlenül, ezért aztán egyáltalán nem meglepő, hogy mindenhol egy üveglapra (okostelefon vagy tablet), esetleg egy notebook képernyőjére bámuló emberekkel találkozunk. Vannak, akik SMS-eznek vagy telefonálnak, amolyan klasszikus stílusban, még mások vagy médiatartalmi hiányosságaikat pótolják (zenét hallgatnak, filmet néznek), vagy közösségi portálokon lógnak, esetleg valamelyik népszerű azonnali üzenetküldő szolgáltatást veszik igénybe.
Persze a hazai mobilinternet tarifákat szem előtt tartva, inkább esélyes a facebookozás, mint a valós idejű videochat. Mára a közösségi szolgáltatások halmaza eléggé felhígult ahhoz, hogy némi magyarázatra szoruljon mi is tartozik bele, illetve hol vannak „átfedések”.
- Klasszikus közösségi hálózatok (Facebook, Google+ stb.)
- Azonnali üzenetküldők és VoIP szolgáltatások (Facebook Messenger, Skype, Hangouts, Twitter)
- Videó és képmegosztók (Instagram, Pinterest, Youtube, Vimeo)
- Közösségi navigációs alkalmazások (Waze)
- Közösségi magazin alkalmazások RSS funkcióval (Flipboard)
Skype
A Microsoft 2,5 éve vásárolta fel a korábban a Windows Live Messengerrel vetélkedő, VoIP szolgáltatást nyújtó Skype-ot egy olyan pillanatban, amikor a WLM tábora apadni kezdett, a konkurenssé pedig rendületlenül duzzadt. Több legyet is ütött egy csapásra, mert sikeresen elhalászta a Facebook vagy a Google elől, és elég időt is nyert, hogy az új Windows megjelenésének idejére a keményvonalas WLM felhasználók is átköltözzenek a Skype-ra. A beteljesüléshez két lépés volt már csak hátra, le kellett kapcsolni a WLM hálózatát, és a Windows 8.1-gyel száműzni a WLM-kompatibilis üzenetszolgáltatást, a Skype-ot pedig alapértelmezett Modern felületű applikációvá tenni.
A PC-stől eltérő natív felbontás és az androidos navigációs sáv árulkodó, ez a táblagépes Skype
A Skype esetében több érdekesség is van:
- A néhai Windows Live Messenger közvetlen utóda
- Több mint 300 millióan használják világszerte
- Multiplatform szoftver, a Windowson túl Linux, Android, iOS és BB rendszerekre is elérhető
- Külső terén az androidos verzió is a Windows 8.x rendszerek sajátosságának számító Modern UI-s alkalmazás kinézetét kapta, ebből adódik, hogy a korábbi Windows verziókon lévő asztali klienssel rendelkező felhasználóknak egy ettől eltérő felület jut
A Skype szolgáltatásai két részre bonthatóak:
Ingyenes szolgáltatások:
- Kontinenseken átívelő szöveges, hang- vagy videóüzenetek és hívások lebonyolítása
- Fájlok küldése és fogadása
- Üzenethagyási lehetőség akkor is, amikor a partner éppen offline állapotban van
- A Microsoft-fiókkal összekapcsolt közösségi oldalak üzenetküldő funkcióinak elérése
Fizetős szolgáltatások:
- Kedvező feltételek mellett hívhatóak nem VoIP-rendszerű mobil vagy vezetékes telefonszámok
- SMS üzenetek küldése
- Csoportos videohívások akár tíz résztvevővel (konferenciahívás)
Akik Windows 7-en vagy korábbi rendszeren használják a hagyományos asztali Skype verziót, nekik lehetőségük van a Facebook azonnali üzenetküldő rendszerét is a Skype kliensből elérni. Sajnos ezt a funkciót sem a Modern felületű, sem az androidos Skype nem támogatja, így marad a gyári Facebook Messenger, vagy egy harmadik féltől származó, minden egyben csomag választása.
Meglehetősen nagy a hasonlóság a Modern felületű Windowsos Skype alkalmazással
Autorun for Skype
Hirdetés
Kellemetlen és egyben érthetetlen tulajdonsága az androidos Skype alkalmazásnak, hogy nincs lehetőség a bootoláskori indításra. Szerencsére létezik az Autorun for Skype nevű kis alkalmatosság, mely orvosolja ezt az ordas bakit.
Skype – Google Play letöltés (Követelmény: eszköztől függő)
Skype WiFi – Google Play letöltés (Android 2.2 vagy újabb)
Autorun for Skype – Google Play letöltés (Android 2.1 vagy újabb)
Google Hangouts
Korábbi cikkünkben a Google Plus miatt érintettük a Hangoutsot, de egy olyan remek szolgáltatásról van szó, ami mellett vétek lenne elmenni részletesebb ismertetés nélkül. A Skype-pal ellentétben nem igényel külön telepítést hiszen a rendszerrel együtt kapjuk, és szolgáltatásait illetően még túl is tesz rajta néhol. Idehaza annyira nem volt népszerű a Google régi csevegőszolgáltatása, a Talk, amit pár hónapja a Hangouts váltott úgy, hogy megőrizte annak naplózó tulajdonságát.
Egyszerű, letisztult felület, ahogyan azt a Google-tól megszokhattuk
Némi arculatváltás is bekövetkezett, mert a Talkkal ellentétben a Hangouts a Google+ és a Gmail szerves részévé vált. Az átállást Talkról Hangoutsra eleinte sokan halogatták, mert olyan alapvető funkciók hiányoztak belőle, mint a csevegő fél online állapotának kijelzése. Természetesen ezeket idővel megoldották, és ma már jobb, mint a Google Talk volt: rendszeresen frissítik – a Talk PC-s verziójához több mint három évig nem nyúltak hozzá –, nincs szükség különálló kliensprogram letöltésére, aki használ Chrome-ot a PC-jén az a Chrome áruházából bármikor hozzáadhatja a böngészőjéhez a bővítményt, és az összes olyan gépen szinkronizál, ahol ugyanazon Google-fiókkal lépünk be. Android platformon viszont a Google Chrome egyelőre nem támogatja semmilyen kiegészítő telepítőjét (pedig a Mozilla Firefox már igen), így külön alkalmazás formájában használhatjuk.
Egyszerre több Google-fiókkal is használhatjuk
A Hangouts ingyenes szolgáltatásaiban többet nyújt, mint a Skype, magyarul is tud, de ha az ismerőseink közül senki, vagy csak nagyon kevesen használják, akkor kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.
Windows 8.1 rendszeren futó Google Chrome a csevegővel
A Hangouts szolgáltatásai:
- SMS és MMS küldése (csoportos formában is)
- Maximum 10 fős videó hívások
- Multiplatform: Android, iOS, Windows és Linux rendszerek támogatása
- Az előzmények a szerveren tárolva korlátlan ideig megőrizhetőek
- Közösségi integráció: Google+, Picasa (fényképek megosztása), Gmail
- Tartózkodási hely megosztása
A Skype és a Hangouts közös előnye, hogy nincs telefonszámhoz (SIM kártyához) kötés, így olyan táblagépekre is telepíthetőek, melyeken csak Wi-Fi kapcsolat áll rendelkezésre.
Google Hangouts – Google Play letöltés (Android 2.3 vagy újabb rendszerekre)
Viber
A Viber is hasonló az előző oldalakon bemutatott kommunikációs alkalmazásokhoz, de lényeges eltérés, hogy telefonszámhoz kötött. Olyannyira igaz ez, hogy hónapokig nem tudtam telepíteni a SIM bővítőhelyet nélkülöző Nexus 7 táblagépemre, mert a Google Play-es változat kijelentette, hogy az eszköz nem kompatibilis.
A képből leszűrhető, miről van szó
A közelmúltban aztán enyhítettek a feltételeken, a telefonszámhoz való kötődés ugyan megmaradt, de most már megelégedett azzal, hogy a Google Play-ből telepítve, megadtam neki a mobiltelefonszámom, amire kiküldhette az aktiváló kódot, hogy azt a táblagépen beírva élesíthessem az alkalmazást. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy ahhoz, hogy az aktivációs kódot kiküldje, az „ez a mobileszközöm” lehetőséget kell választani.
A szoftver 3G vagy Wi-Fi kapcsolaton keresztül kommunikál. Ha a kommunikáció két, viberes 3G-s készülék között zajlik, akkor csak az adatforgalom utáni díjat kell fizetni, ami köszönhetően annak, hogy ez az alkalmazás elég jól lett optimalizálva a mobilos technológiákra, minimális költséget jelent. Szinte már magától értetődik, hogy ennek is létezik asztali változata, amiből egy újabb mellette szóló érv kerül elő: képes a különböző platformokon futó Viber kliensek között szinkronizálni úgy, hogy az mindegyik kliensben megjelenjen.
A mobil verziója magyarul is tud
Már több mint 200 millióan használják, így a Skype nagy vetélytársává vált. Táblagépen való telepítését követően egyből felajánlja, hogy megkeresi a címjegyzékben és a facebookos ismerőseink között, hogy kiknek van Viber azonosítójuk. Hasznos szolgáltatás, ám az én tapasztalataim elég lesújtóak voltak, ugyanis alig pár kontaktot talált. Nagy negatívuma, hogy sok, körülbelül 50 MB memóriát foglal még készenléti állapotban is.
Az asztali verzió letűzi magát a tálcára Windows 7 vagy újabb operációs rendszer esetén, magyarul viszont nem tud
Tekintve, hogy az 1 GB RAM-mal szerelt Android 4.4.2-t futtató Nexus 7 táblagépen indulás után durván 500-550 MB RAM marad szabadon a védelmi és néhány egyéb alkalmazás automatikus betöltése után, ez elég pazarlónak tűnik. Tapasztalatom szerint idehaza elsősorban azok favorizálják, akiknek külföldön élő ismerőseik és rokonaik vannak, és olcsón, kötöttségek nélkül akarják elérni őket.
A szokásos Android, iOS, Windows mellett elérhető, Symbian, Windows Phone, Bada, BlackBerry és Nokia készülékekre is.
Viber – Google Play letöltés (Android 2.2 vagy újabb rendszerekre)
Összegzés
Sorozatunk jelenlegi részében az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokat vettük górcső alá, azon belül is igyekeztünk a legelterjedtebbekre szorítkozni, mert bár a Google Play-en rengeteg megoldás található a csak szöveges üzeneteket küldőktől az egészen komplex alkalmazásokig, jelentős részük csak telefonon fut, vagy használható normálisan.
Így kiesett a WhatsApp Messenger, amiről szintén 100 milliós nagyságrendű táborral bíró alkalmazás, de a Viberhez hasonlóan telefonszámhoz kötött, viszont tabletre egyelőre nem lehet telepíteni. A vállalkozó szelleműek tehetnek egy próbát a KakaoTalk: Free Calls & Text vagy a Line Free Calls & Messages alkalmazásokkal.
Természetesen a katalógust is böngészhetjük. Ma már annyira alap az offline üzenetküldés, hogy az a ritkaság, ha valami nem tudja
Bár a Steam rendszerét elsődlegesen nem az azonnali üzenetküldő funkcionalitása miatt használjuk, de a kliens Androidron is jelen van, azokkal is kommunikálhatunk, akik csak Steam-listánkon vannak fent.
Az igények döntő hányadát a Skype, Google Hangouts és Facebook Messenger triumvirátusa gyönyörűen lefedi. Ha ezek installálva vannak, nagyon nem lőhetünk mellé, de a WhatsAppnak és a Vibernek is nagyon sok felhasználója van, így természetesen nem árt kicsit kérdezősködni baráti és ismerősi körünkben, mielőtt kiválasztjuk a számunkra legmegfelelőbb megoldást.