Alaplapok Intel processzorhoz
A múlt héten felvázoltuk, hogy milyen formai és felszereltségi igények merülhetnek fel alaplap választásakor, és foglalkoztunk az AMD-s lehetőségekkel is. Most megnézzük, mi a helyzet az Intel platformoknál. Ezen a vonalon már hosszabb ideje stabil a forma, ami a processzor és memória foglalatát illeti, ráadásul az intelesek már jóval korábban elkezdték a PCI Expressre váltást, mint az AMD-sek.
Hirdetés
A nagyobbik processzorgyártó hagyományosan erős chipkészletben is, ezért nem csoda, hogy megoldásai uralják a piacot. A jelenlegi 965 és 975X lapkakészletek mellett a költséghatékony vonalon még a 945, illetve 945G széria is beleszól a piaci versenybe, mert megfelelő alaplappal ezek is elboldogulnak a Core 2 Duo processzorokkal. Természetesen az aktuális Celeronokat és az LGA775-ös foglalatba illő Pentiumokat is kezelik.
Az Intel mellett az NVIDIA próbál minél nagyobb szeletet kihasítani a piaci tortából. Egyelőre ez inkább kevesebb, mint több sikerrel történik. Az első nForce 4 Intel Editon, majd a második nForce 500 széria sem alkotott maradandót. Az aktuális nForce 600 család fő érdekessége eleinte a független processzor- és memória-órajel volt, ami gyengébb memóriamodulokkal is komoly processzortuningot biztosított. Most, hogy a DDR2 800 modulok alig drágábbak a DDR 667-eseknél, ez az előny is elolvadt. Sajnos a tuningolhatóságnak gyakran gátat szab az NVIDIA chipkészletek szokásos rákfenéje, a túlzott melegedés. Ezzel mi is találkoztunk tuningtesztjeink folyamán. Igazán jó eredményt csak megkérdőjelezhető stabilitású béta BIOS-okkal értünk el, míg az Intel P965-ös lapkák a hivatalos BIOS-okkal is egészen jól mentek.
Az nForce 600-as chipkészletek sebességével szerencsére semmi gond nincsen; tesztünk is alátámasztja, hogy szépen tartják a lépést az Intelekkel. A két videokártyás versenyben is nagyjából egál a helyzet, mert az NVIDIA SLI-jét az Intelek CrossFire-rel ellensúlyozzák. Jó hír, hogy a középkategóriába szánt 650i ugyanolyan gyors, mint a csúcskategóriás 680i. A kisebb lapkakészlet másik előnye az alacsonyabb ár mellett, hogy négy IDE eszközt köthetünk rá.
A legolcsóbb, integrált grafikus maggal ellátott csipkészletek vonalán sokáig ellenfél nélkül állt az Intel 945G és 965G chipkészlete; a VIA és SiS megoldásai nem sok vizet zavartak. Az utóbbi időben az ATI felvásárlásával egy érdekes kihívó akadt ezen a fronton, mégpedig a konkurens processzorgyártó, az AMD. Persze azt a csúfságot nem akarták elkövetni, hogy az Intel processzor alatt AMD felirat díszelegjen az alaplapon, így az AMD vonalon 690G/690V-néven ismert készlet inteles változata megtartotta az ATI Radeon Xpress 1250/1200 nevet. Ilyen chipkészletes alaplapból még nagyon kevés van a piacon. Egy speciálisat, az Abit Fatal1ty sorozatába tartozót F-I90HD-t a múlt héten mutattuk be. A chipkészlet fő érdekessége, hogy két digitális videokimenetet is kezelhet, amiből az egyik akár HDMI is lehet.
Ahogyan az AMD-s oldalon, az intelesen sem szeretnénk konkrét vásárlási tippet adni, mert sokféle igény és lehetőség van. Választás előtt érdemes megnézi tesztjeinket – minden fontosabb chipkészletet megvizsgáltunk már – és elolvasni fórumozóink tapasztalatait. Azt sem szabad elfelejteni, hogy rövidesen érkezik az Intel új Bearlake kódnevű chipkészlete, ami megnyitja az utat a DDR3 memória felé és talán lejjebb nyomja az aktuális árakat.
rudi