Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • lacus83

    Topikgazda

    Akkor szerintem tegyük tisztába a dolgokat és ha ezentúl valaki ármester titulussal érkezik ide mondhatja az árakat.
    Használ vs használt ár összehasonlítása lenne a korrekt, de mivel 580 használt kari nem nagyon van így most ebből nehéz kiindululni.
    580 annyira új hogy nagyon nincs is. A Ha. árak pedig fél áfás és Mari néni kis unokájának a szomszédja melletti kis kocsmában kiszolgáló Józska Pistin keresztül garis kártyák úgyszintén nem az a szint.
    Linkelünk itt 580at 70+ért ilyen feltételekkel vagy úgy hogy no name Juhász utca 3/2/24b kislakásba bejegyzett cég amely címen van kb másik 13. Ad a kártyára 2 év gart 3 helyett és pont Gigabyte-ra amelyről még a 10 éves keresztfiam is tudja hogy 3 évet ad.
    Ugyan ezt eljátszák Sapphire kártyával is ugyan úgy mint a 4xx szériával, csak akkor még az amúgy is olcsó Gigabytetal ezt még nem tették meg csak most.
    Xtr 580 pedig hiába olcsón bukkan fel itt is, ha olyan shopból ha nincs nekik. El játszották ezt velem is. Érvényes rendelés 5.4 re, aztán lett 5.11, majd most lett volna már 5.18 cirka 10szazalék áremeléssel.
    Én köszönöm szépen de nekem itt elég is volt.
    Több szempontból is csalódás az 580 legalábbis nekem.
    A 480 széria kárára jött ki szinte 0 mérnöki munkával horror áron. Itt emeljük ki úgy az árát hogy olyan helyről ahol van is és nem a már említett szürke import és nem Józska Pisti hez szól a garancia.
    Az alig fél éves 480ad kb lófingot nem ér használt piacon mert nem tudod eladni pont az 580 miatt.
    Szoftveresen is kezdik elfelejteni hisz már régi és itt az 580 mi ez ha nem arcon csapás AMD oldalról.
    Nem akarok Nv vs AMD csatát pont itt, de azt el kell ismerni az 1070 annyival drágább mint amivel többet is tud. Használtan a nem kapható normális Xtr 580 ellenében pedig tényleg jobb egy használt 1070.
    Aki pedig azt állítja 580at venne akkor is ha lehetne 1070e,az szimplán fanatizmus.
    Rajongtam én is az Rx 480ért de ami jelenlegi helyzetet tekinti arcon lettem vágva.
    580at kelett volna 480ként kiadni

    Ha pedig ezentúl Linkelünk árakat és helyet olyan link legyen már ajánlva ahol a user meg is kapja amit vesz és olyan feltételekkel ami fedi a számlás és a teljes gyártói gart.

    Üdv Lacus

    [ Szerkesztve ]

    MSI B460 Tomahawk,I5 10400F Box,G.Skill Tident Z 2X8 Gb 3000Mhz RGB,Corsair H110i GT,Cooler Master Case,Samsung 860 Evo 256GB ,Toshiba P300 3TB,Focus+ 850W Gold,ASUS ProArt 4060 OC,LG 27GL850B

Új hozzászólás Aktív témák